Még a legvégén is civakodtak a Született feleségek

Vágólapra másolva!
Teri Hatcher nem írta alá a búcsúajándékot, amelyet a Született feleségek színésznői adtak a stábnak az utolsó forgatási napon.
Vágólapra másolva!

A Susant alakító Teri Hatcher neve nem szerepel azon az ajándékon, amelyet kolléganői adtak át a stábnak az utolsó együtt töltött munkanapon - tudta meg a Celebuzz. "A jövőben mindig magatokkal vihetitek egy kis darab szeretetünket és hálánkat. Köszönjük a varázslatos nyolc évet. Szeretettel: Eva, Marcia, Felicity és Vanessa" - áll a kísérőkártyán.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A Celebuzz szerint nem Hatcher magánakciója volt, hogy nem írta alá az üdvözlőlapot: kolléganői hagyták ki, mivel már korábban sem voltak vele jó viszonyban. Edie egykori alakítója, Nicollette Sheridan állítólag "a legaljasabb nőnek" nevezte egyszer Hatchert, Eva Longoria és Marcia Cross pedig egy 2005-ös fotózáson akadt ki, ahol a Vanity Fair címlapján mindenképp Susan megszemélyesítőjét akarták középre állítani.

A Született feleségek nyolc évad és 178 epizód után május 13-án ér véget az Egyesült Államokban - ennek apropóján bővebben is írtunk a sorozatról.