Egy interneten látható videó szerint könnyen lehet, hogy a jövő heti, 500. adás lesz az utolsó a Heti hetes történetében. A műsor producere is így tudja.
Egy látszólag titokban készült videó került ki az internetre, eszerint könnyen lehet, hogy a jövő heti, 500. adás lesz az utolsó, legalábbis erre utalnak Jáksó László szavai az elején. A 499. adás felvételén a többiek kommentálják a leállást, Hajós András pedig nézettségi számokat emleget, amelyek nem indokolják a műsor megszűntetését (legutóbb könnyen verték a Frizbi-t). Mivel a videó alatti szöveg egy Facebook-rajongói csoportra kalauzol, és amúgy is komoly büntetés ját egy tévéshow illegális felvételéért és terjesztéséért, felmerül a gyanú, hogy köze lehet hozzá a produkciónak: az RTL sajtóosztálya szerint azonban nem ők tették ki, és nem is akarják kommentálni. A videót itt találja.
A Vasárnapi Blikk is úgy tudja, a félezredik lesz egyben az utolsó adás is a Heti hetes történetében. Ezt a műsor főszerkesztője-producere, Ónodi György is megerősítette az újságnak, aki elmondta, hogy hivatalosan még nem közölték vele a döntést. Ónodi arról beszélt, hogy az indok nem politikai, hanem gazdasági. Az újság szerint bár sokszor megverte a Heti hetes a TV2-n futó Frizbit, de túlságosan sokba került az RTL Klubnak a műsor.
A műsor megszűnéséről korábban is lehetett hallani, noha ezt hivatalosan senki nem erősítette meg. 2010-ben és 2011-ben a szpotbevételek csökkenése miatt az RTL is racionalizálta költségvetését. "A Heti hetes egy intézmény. Sok műsor megszűnt, de mi túléltük a téli szünetet, és visszatérünk. A költségeket azonban csökkentenünk kell. Egy kolléganőtől már tavaly elbúcsúztunk, spórolunk a vágási időn, mostantól pedig a fellépti díjakat is csökkentjük. Nem mondom, hogy örömmel fogadták a hírt, de a művészek tudják, hogy addig nem érdemes elhagyni ezt a hajót, ameddig nem viszi, hanem hozza a pénzt. Fontos számukra az állandó képernyős jelenlét, meg persze az is, hogy szeretik ezt a műsort" - nyilatkozta a Blikknek februárban Ónodi György, a műsor producere. A lap szerint a fellépők 150 ezer körüli összeget számlázhattak adásonként.
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Őket ki engedte a tévéképernyőre?
A Viasat3 új vetélkedője, az Észbontók direkt kevésbé olvasott - vagy ügyesen színészkedő - játékosokkal dolgozik, a Maradj talpon!-ban is kapunk fura válaszokat, de más ...
Puzsér most Friderikusznak szólt be párat
Puzsér szerint aki kínos tévéműsor közben feszeng, az valójában "összefriderikuszozódik", illetve szóvá tette, hogy gyerekkorát beárnyékolta a showman szelleme. Az ...
A frászt hozták egy francia kisváros lakóira
Mit tennénk, ha egy tragikus balesetben elhunyt közeli rokonunk, évekkel az után, hogy eltemettük, visszatérne, és - mindenféle zombiszag, hörgés és darabos mozdulat ...
Ezzel vágott vissza Kiss Ádám Puzsérnak
Mint korábban megírtuk, a Facebookon támadta Puzsér Róbert előbb a Showder Klub-ot, a komplett magyar stand-upot, ez ezen belül főképp Kiss Ádámot, amire reagált Kovács ...
A mentalista sötét oldala
Hamarosan vége A mentalista negyedik évadjának az RTL Klubon, az Egyesült Államokban pedig már a hatodik várható. Valamivel közelebb kerülhetünk a kérdéshez, hogy ki is ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Emberek ugrálnak Budapest tetőin
Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.