Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak

2012.05.22. 10:13

Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John Malkovichot szinkronizálná szívesebben. A doki karakterét szókimondónak, nyersnek, tapintatlannak, bunkónak tartja, de szereti szinkronizálni, és annyira megszokta, hogy nem kellett rá próbálnia sem. A Belvárosi Színházban, az Esőember előadása előtt kérdezte a színészt az [origo].

Magyar idő szerint május 22-én hajnalban került adásba az USA-ban a Doktor House utolsó epizódja. A főhős magyar változataként - Szakácsi Sándor halála óta - önt hallhatjuk. A sorozatnaknak milyen befejezést tudna elképzelni?

Mindenképpen nyitva kell hagyni, hogy aztán folytatni lehessen. Ne haljon meg, az olyan ciki. Nem hal meg, ugye?

Az a címe az utolsó epizódnak, hogy Everybody Dies (Mindenki meghal).

...except him (kivéve ő)! Nem hiszem, hogy meghalasztják. Vagy talán, ahogy egykor történt Bobby Ewinggal, később feltámad.

Soha nem vágyott arra, hogy ne csak hangban, hanem élőben is eljátsszon egy ilyen figurát?

A Szomszédok miatt évekig "a jóságos doktor bácsi a tévéből" kép élt rólam a nézőkben: a közönség szemében én olyan jóembereket játszó színész vagyok. De színpadon rengeteg-rengeteg rosszat játszottam, sőt, legutóbb filmben is kaptam egy hasonló felkérést. A vizsgá-ban, amelyet tavaly mutattak be, egy igen negatív karaktert alakítottam. Sokkal jobban érdekelnek és mindig sokkal izgalmasabb rossz embereket játszani, mint jókat. Színházban pedig nagyon sok hasonló szerepet eljátszottam, és éppen most próbálok egy ilyen House-féle karaktert. Ősszel mutatjuk be Kushner Angyalok Amerikában című darabját, amiben egy szörnyeteg New York-i ügyvédet játszom. Ő leginkább olyan, mint III. Richárd.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

De House nem egyértelműen rossz ember.

Egy szörnyeteg. Azt hiszem, a legfontosabb vonzereje a sorozatnak az, hogy egy ilyen ember van a középpontban. Aki szókimondó, nyers, tapintatlan, bunkó, és akinek persze ott van fölmentésnek ez a borzalmas betegsége. Egy nagyon gazdagon és nagyon érdekesen megírt karakter, és nem véletlen, hogy a sorozat vele együtt lett ilyen nagy siker. Az emberek szeretnek beleborzongani abba, hogy mi lenne, ha egyszer ők is egy ilyen orvos karmaiba kerülnének.

Én azt gondolom, hogy inkább Hugh Laurie-nak köszönhető a siker, nem a karakternek.

Ebben egyetértünk. Tökéletesen az övé a szerep, teljesen ráformálták. Igazából ez minden sorozatnak a titka. Fontos, hogy olyan személyiség, egy olyan színész álljon a közepén, aki tényleg fenn tudja tartani az érdeklődésedet.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A kollégái mindig azt mondják, hogy a színész a való életben teljesen ellentéte House-nak.

Azért is szeretem őt szinkronizálni, mert ismerem a színészetét, tudom, hogy mi van mögötte. Igazi nagy gyerek, aki szeret játszani. Ezt olyan elementárisan és olyan örömmel és olyan felszabadultan csinálja, hogy tulajdonképpen ezt az örömöt érzed te is, nézőként.

Hogyan zajlik a felvétel?

Egy iszonyú kedves szinkronrendezővel - Árvay Zsuzsával - dolgozom hosszú ideje. A felvétel előtt ő elmeséli nekem nagyjából egy percben, hogy miről szól az adott rész. Utána leülök a példánnyal, gyorsan aláhúzogatom, hogy tudjam, hol beszélek én és mikor a többiek. És aztán lényegében real-time-ban szinkronizálunk.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Nincs próba?

Pont olyan, mintha én beszélnék. Egy rész körülbelül negyven perc alatt megvan, amivel rekordot döntöttem állítólag a magyarországi szinkronizálás történetében. Mert ettől, hogy tudom, hogy a felvétel soha nem áll meg, gyakorlatilag megy folyamatosan a munka. Néha, hosszabb tekercseknél persze megállunk. De addig, amíg nem bakizok, vagy amíg nem történik valami különleges, megy folyamatosan.

Azért vannak durva jelenetek is.

Vannak, de annyira ismerem már Laurie-t. A múltkor volt egy snitt, amiben böfögni kellett, én pedig böfögtem egy rendeset pont a megfelelő helyen és időben. Tudok még, hiszen a gyerekkoromban megtanultam. Még azt sem kellett előre megnézni: nagyon ismerem a palit. Persze, ha van egy nagy fölcsattanás vagy ordítás, kiabálás, az engem is meglep.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Sok közös pont van kettejük karrierjében. Ő is játszott tévésorozatban, filmekben, emellett szinkronizál és énekel, sőt albumot is kiadott.

Igen, és nagyon jól énekel! Megvan a lemeze. Nagyon jó zenésznek tartom.
 
Az ön albumain sanzonok is vannak. Hogyan talált rá erre a stílusra?

Valószínűleg a gyerekkoromra nyúlik vissza, voltak otthon Edit Piaf-, Gilbert Bécaud-lemezeink. Gyerekkoromtól franciát is tanultam, így ezt a kultúrát mindig közel éreztem magamhoz. Az első lemezre, amit 1995-ben csináltam, rákerült egy Jacques Brel-dal, meg egy Renée Claude-tól: közel érzem magamhoz ezt a stílust. Ezek olyan dalok, amelyek teljesen természetesen szólalnak meg bennem. Mindig szabad voltam, nem kellett senkinek megfelelnem, nem kellett azért lemezt csinálni, mert pénzt akartam volna keresni vagy sikeres akartam volna lenni. Úgy érzem, hogy csupa olyan dalt sikerült választani, amelyekkel el tudok mesélni egy történetet. Tudok mesélni arról, hogy én mit gondolok a világról, a szerelemről, a válásról. Nem szeretek tartalmatlan dolgokat csinálni. Nekem az éneklés egy boldog melléktevékenység, fontosabb, mint a szinkronizálás.

Hugh Laurie is hasonlóan nyilatkozott; hogy a blues-ban minden benne van, nem csak a szomorúság.

Igen, és hát ő is egy ilyen érzelmes pasas, egy szentimentális, borzalmas alak, aki nem győzi takargatni azt a nagy szívét. Azt hiszem, hogy ebben is hasonlítunk egymásra. Soha nem dolgoztam azon, hogy milyen kép alakuljon ki rólam, és ez minden színésszel így van. A szerepek alakítanak ki egy képet rólad. Ezért lettem én "Kulka János, a zárkózott", "Kulka János, a jól nevelt", "Kulka János, a rendes ember". Ezt a képet olyan nagy boldogság összetörni. Egy kalapáccsal mennél és törnéd magad körül a tükröket, és azt hiszem, hogy ő is iszonyatosan élvezi ezt.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Önnek erre milyen lehetősége van?

Most mutattuk be a Hazafit nekünk! című darabot a Nemzeti Színházban, amelynek a második felvonása egy melegbárban játszódik. Ez egy XX. század eleji történet, amikor még titkos volt ez az egész kérdés. A darab szereplői arisztokraták, katonatisztek, akik nagyon takargatják a saját melegségüket, és van egy titkos összejövetel, ahol én, mint a házigazda, nőnek öltözve, 15 centis sarkú aranycipellőben, kifestve, műszempillával alakítom a történetet. Természetesen rettegek, mielőtt belépek a színpadra, majd összecsinálom magam, úgy izgulok. Nagyon élvezem, hogy amikor belépek a színpadra, a nézők egyszerűen nem hisznek a szemüknek. Az pedig, hogy eljátszhatom az Esőember főszerepét, nagyon nagy dolog. Alapvetően szelíd ember vagyok, és hogy én különböző szerepekben tombolhatok, sírhatok, ordíthatok, verekedhetek, hogy utálhatok valakit, ez nekem olyan, mint egy folyamatos pszichoanalízis. Nem is tudom, hogy civil emberek hogy tudnak enélkül élni, hogy nem sírnak vagy nem nevetnek naponta. Nekem nagyon nagy adomány a színészet.

Színészként hogyan érintette a Kamaraszínház bezárása?

Szörnyű, szörnyű, szörnyű! Az egyik legjobb barátom, Vári Éva is ott játszik. Nemrég elsétáltunk a bezárt színház előtt, és látni azt, hogy leszedve az összes kép, és ott áll egy halott épület, az tényleg tragikus. Igazából én is akkor értettem meg, hogy ez mit is jelent. Az a baj, hogyha bezárnak egy színházat, az valószínűleg többet ki se nyit, ez ugyanis nem egy színházbarát kor. De ez is részben nyilván a mi hibánk. A színházakban van egy elkésett rendszerváltás, ugyanúgy, ahogy például az egészségügyben, ahol a mai napig nem sikerült rendet teremteni. Lehet, hogy egy egyszerű fölszámoló ránéz a számokra, és azt mondja, "te jó isten, hát mi történik itt?!", majd hoz egy döntést. A színész pedig nem tehet arról, hogy ki hogy számlázott vagy milyen suskusok voltak a háttérben. Ő van az ostor legvégén.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Említette az egészségügyet. Tudta, hogy Hugh Laurie apja orvos volt, ahogy az öné is?

Az övé is orvos volt? Aki viszonylag folyamatosan nézi a sorozatot, az az unokahúgom, aki szintén orvos lett, aneszteziológus a János Kórházban. Őt szoktam felhívni a stúdióból, ha gáz van. Ha gyanús egy latin szó, ami valahogy nem stimmel vagy a kiejtése rosszul van leírva, akkor forródróton vagyunk a stúdióban. Fruzsina ugrik, és megmondja azonnal a helyes választ. Szóval az unokahúgom révén orvosi kontroll alatt is van a sorozat.

Hugh Laurie a Save the Children alapítványnak szokott jótékonykodni. Az ön szívéhez közel áll valamelyik szervezet?

Én vagyok az Autisták Országos Szövetségének a tiszteletbeli nagykövete. Az Esőember kapcsán találkoztam magával az autizmussal, ezzel a viselkedészavarral vagy magatartászavarral - mert inkább ennek hívjuk, mint betegségnek. És igyekszem, ahogy tőlem telik, aktívan segíteni nekik. Szerintem minden közszereplőnek kötelessége, hogy a nevét vagy az arcát adja olyan ügyekhez, amelyek őt magát is megérintik. Az embernek kötelessége, hogy ebben a nagyon érzéketlen és pont az elesettek iránt érzéketlenné vált országban példát mutasson. Néha nagyon kevéssel is nagyon sokat lehet segíteni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

House legutóbb a Family Guy-ban is feltűnt. Gondolkozott azon, hogy nem vállalja el a rajzfilmes szinkront?

Nem, de nagyon nem tetszett. Nem az én kultúrám, nem az én ízlésem, és elgondolkozom azon, hogy neki ezt miért kell csinálnia. Persze mögötte is van egy tévétársaság, egy stúdió, így gondolom, helyesebb, ha úgy dönt, hogy megcsinálja a feladatot. Plusz még kap érte egymillió dollárt, gondolom ez is megkönnyíti a döntést.

Hasonló okok lehettek a háttérben, amikor Hugh Laurie a múlt nyáron a L'Oréal arca lett.

Csodálatos, ezt sem tudtam. Hát ilyet boldogan vállalnék, de hát senki nem kér meg rá. Magyarországon ennek ma nincs kultúrája vagy piaca. Szívesen csinálnék meg egy Armani- vagy egy Calvin Klein-kampányt. Amikor egy olyan dolog mellé adod magad, ami önmagában is egy szép termék, egy jó ruha, vagy ami jó ízlést tükröz, az jó dolog.

Amerikában, amikor mennek a sztárok vörös szőnyegen, rendszeresen kérdezik tőlük, hogy "Kit viselsz?"

Persze, de Magyarországon ilyen nincs. Pedig szerintem ennyire nem kicsi a piac. És mindenki jól járna vele. Ezt valahogy nem ismerik nálunk.

Hogyha lenne egy film, amelyben Hugh Laurie, Stanley Tucci és John Malkovich is szerepelne, akkor melyiküknek lenne a magyar hangja?

Biztosan John Malkovichnak.

Nemrég itt járt Budapesten, és találkoztak.

John Malkovichot tartom a legnagyobb színésznek közülük. Életem egyik legnagyobb élménye volt a vele való találkozás, mert gyakorlatilag majdnem ugyanazokat a szerepeket játsszuk. Megnéztem a Vígszínházban bemutatott előadásban, és utána megláttuk egymást a folyosón. Vicces jelenet volt, tisztára, mintha tükörbe néztünk volna. Fiatal koromban sokszor mondták is, hogy "Te hogy hasonlítasz a Malkovichra". Érdekes figura, és nagyon kedves ember. Iszonyú pici. Kicsit kövér, kicsit dagi. Füstöl, mint egy gyárkémény, egyiket a másik után szívja, de nagyon édes ember.

Miről beszélgettek?

Megköszöntem neki, hogy szóba hozta az akkor épp aktuális Új Színház körüli botrányt az előadásában. Áttételesen persze. Hogy hallja, hogy van itt Pesten valami New Theater, "there are problems". Az azért egy nagyon szép gesztus, hogy valaki ezt ilyen komolyan veszi. Aztán írtam neki, hogy örülök, hogy találkoztunk, és válaszolt két napon belül. Ettől teljesen kész voltam...

Gárdonyi Ágnes