Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége

éden
Vágólapra másolva!
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 valóságshow-jában. Győzedelmeskedett a szeretet, a kitartás, a hűség, a csalfának hitt Máté sem adta fel volt szeretőjét 25 millió forintért: női szem nem maradt szárazon, ezrek nyúltak a hímzett zsebkendők után, még talán az ormányos medve is pityergett, aki éjszakánként megitta a kinn hagyott gyümölcsleveket.
Vágólapra másolva!

Fél nappal az Éden Hotel fináléja előtt újfent párcserére nyílott lehetőség: az egyértelműen sebzettnek tűnő Anikó nehezen palástolta keserűségét, be-beszólt mindenkinek, miután Máté nyitott volt párja, Edina felé. "Visszanyertem önmagamat, és nem fogom hagyni, hogy azt, amit eddig felépítettem, azt bárki is keresztülhúzza" - magyarázta utóbbi lány, akinek az első széria egyik legtaktikusabb szereplője, Ádám, korábban épp arról papolt, hogy nincs egyensúly a kapcsolatunkban, el kellene engednie Mátét. Összeállt tehát a végére a Máté-Edina duó, amely szinte végig együtt volt a játék során.

Forrás: viasat3

Hét ember döntött arról, hogy mely páros induljon a 25 millió forintért. Az Anikó-Roland páros mögé beállt Pít, Ádám, Kristóf, az Éden Hotel 2. leghosszabb love storyját előadó Máté-Edina duót választotta Alexa, Omár. A négy második szériás szereplő és az első évadból ismert három volt játékos valójában nem a párt-párokat választott, hanem a számára legszimpatikusabb embert próbálta jó helyzetbe hozni. Rolandot mindenki tiszta, jószívű fiúnak találták, Anikót nemigen bírták, de így is kettejük párosa látszott sokáig befutónak.

Forrás: viasat3

Még hátra volt az Éden Hotel 2. egyik legbulisabb, legvidámabb arca, Noémi, ő a piálós szőke fiú és a szomorúszemű fekete lányt választotta, és ekkor jött Aliz: "Őrlődtem Edina és Roland között, de a Máté-Edina párosnál több esélyt látok arra, hogy happy enddel végződik ez a játék, legalább idén" - jelentette be miután az elmúlt hetekben rengeteget nyűglődő páros mellett voksolt. Mivel ő jött utoljára, kimondható, hogy az első Éden Hotel nagy vesztese döntött a másodikban arról, kiket ünnepeljen a Viasat3.

Forrás: viasat3

Tíz pénzeszsák került elő, 2,5 millió lapult mindegyikben, legalábbis szimbolikusan. A lányban sok volt a sérelem, a fiúban sok a bizonytalanság, így kétséges volt a hűségpróba végkimenetele. Az anyagiasabb támogatók annak drukkoltak, hogy valaki meginogjon, mert akkor a maradék pénzt azok kapták volna meg, akik az adott páros mögé álltak fél órával korábban.

Forrás: viasat3

A hűségpróba ezúttal másképp zajlott, mint az első évadban, vakon kell megbízni a másikban, annak háttal állva kellett poroszkálni előre, amint emelkedett a tét. A páros, amelynek nem sok közős jövőt adtak a társak, becsülettel kitartott: sokan hitték, hogy Máté - akárcsak Kristóf az első évadban - elgyengül és 10-15 millió körül eldobja a hűséggömböt. Nem így történt, közösen nyertek, és eztán jóformán mindenki sírt a fülledt mexikói éjszakában, talán még a korábbi, dinamikus vedeléseket is egykedvűen szemlélő pultos Carlos és a sokat látott operatőr is elmorzsolt egy könnycseppet.

Olvasnivaló: Már lehet jelentkezni a 3. évadra