Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben lehetett fogadni arra, különösebb kockázat nélkül, hogy ő lesz a befutó. A TV2 a számos reklámszünetben serényen nyomatta a The Voice felhívó szpotját, ez a műsor váltja ősszel a csatorna régi formátumát.

Elindultak a TV2-n a 2012 őszére tervezett The Voice szpotjai, azaz lehet jelentkezni a Magyarország hangja című tehetségkutató műsorba. Elsőként az [origo] írta meg jó egy-két hónappal ezelőtt, hogy a csatorna új formátumot vesz: ez egyben azt is jelenti, hogy a mostani az utolsó Megasztár, csak akkor tér vissza a hat évadot megélt show, ha az újonc hatalmasat bukik. A műsor zsűrijébe híres zenészek-énekesek is kellenek, alighanem megkörnyékezik majd a tankcsapdás Lukács Lászlót, Ákost, noha egyik sem lesz olcsó. A formátumról itt olvashat bővebben.
A fináléban Szakos Andrea és Radics Gigi fellépett többször szólóban és duettben is. Előbbi egyszer Tolvai Renátát, illetve Caramelt kapta maga mellé, a zsűri szabályosan elolvadt, utóbbi Király Viktorral adott elő egy duettet, de énekelt Tóth Verával is. Flo Rida két számban volt színpadon, de közben régi megasztárosok is előkerültek, közösen adták elő a We are family-t: ott volt Hien, a női ruhába bújt, épp nemet váltó Szecsődi Karcsi, Lakatos Yvette, Fekete Dávid, Dér Heni, Pflum Orsi, Baktai Anikó, Patai Anna, Giorgio és sok más, régi szereplő.
![Fotó: Szabó Balázs [origo] Fotó: Szabó Balázs [origo]](http://static7.origos.hu/i/1205/20120526-teve-megasztar-6-finale-radics-gigi.jpg)
Az egyik versenyző előbb 62 százalékkal elhúzott, akkor Liptai Claudia lelkesen "szoros állásról" beszélt, amivel aligha tudott becsapni bárkit is. Amikor már 67 százalékkal vezetett már a második fantomkép, akkor Tilla már nem mert szoros állásról elmélkedni, ő inkább azzal próbálta szavazásra buzdítani a nézőket, hogy bejelentette, hogy az sincs biztonságban, aki vezet. A párbajdallal (Voulez-vous coucher avec moi?) jöttek a végén, feltűnő volt, hogy nevetgélve, lazán álltak a színpadra, azaz van abban valami, amiről egy volt nyertes, Király Viktor elmélkedett, miszerint a mostaniaknak nincs lámpalázuk, nem izgulnak különösebben egy előadás előtt.
Korábban volt olyan Megasztár-adás, ahol 20-30 fős, adott jelre ujjongó csapatot próbáltak masszív, zajos tömegként beállítani, egy nagyon szomorú és kínos bejelentkezés során. Most nem követte el ezt a hibát a TV2, Tiszavasvári és Salgótarján főterén is sokan voltak, hogy drukkoljanak a városból származó lánynak. Az eredményhirdetés előtt értékelt a zsűri is, Mester Tamás szerint ez volt a legjobb Megasztár, a párbaj klassz volt, Gigi pedig "egy zseni."
![Fotó: Szabó Balázs [origo] Fotó: Szabó Balázs [origo]](http://static3.origos.hu/i/1205/20120526-teve-megasztar-6-finale-flo-rida.jpg)
Ilyen felvezetéssel nem is lehetett más az eredmény, bejött a papírforma: nagy fölénnyel nyerte a versenyt Radics Gigi.
Több érdekességet, hírt talál tévés blogunkban.
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Bőven lesz fordulat a Társas játék folytatásában
Folytatódik a magyar HBO saját gyártású sorozata, a Társas játék. Simon Kornél az [origo]-nak elmondta, hogy ő - karakterével ellentétben - könnyebben csinál emocionális ...
Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.