[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

D. Tóth Kriszta gödörben volt, de folytatja a show-t

Bella Brigitta|2012. 07. 11., 9:23|Utolsó módosítás:2012. 07. 11., 10:06|

Tavaly ősszel indult az egykori híradós talk-showja az m1-en, kilenc hónap alatt közel száz vendég fordult meg a stúdióban, Rakonczay Gábortól Garas Dezsőig. D. Tóth Kriszta az [origo]-nak elmondta, hogy két hónapig nem találta az irányt, de úgy látja, hogy belejött.

Forrás: Csiszér Goti

JÁTSSZ ONLINE!

"Életem második legkeményebb kilenc hónapján vagyok túl, ennél már csak a kislányommal való terhességem volt húzósabb. Noha nem ment minden gördülékenyen a kezdetekben, jó érzésekkel zártam a DTK Show első évadját, a végén egy sikeres szezont zártunk. Mondhatom, hogy az első hetekben ástunk magunk alá egy gödröt, amiből nehézkes volt kimászni, de az évad második felében egyre magasabb nézettséget hoztunk, és én is belejöttem ebbe a számomra új műfajba. A 18 és 49 év közötti korosztályban megdupláztuk a sáv nézettségét, amire nagyon büszke vagyok"- újságolta az m1 műsorvezetője. (A show meglehetősen vérszegény számokkal nyitott - a szerk.)

Elmondása szerint jobban bírja a kritikát, mint a dicséretet, saját tapasztalatai mellett szívesen tanul mások észrevételeiből. Rájött, hogy a műsornak elsősorban olyannak kell lennie, mint amilyen ő, mivel a nevét adja hozzá. "Nehéz volt átállni a híradózás után a közvetlen beszélgetésekre, de vannak olyan képességeim - például gyorsan tanulok -, amelyek segítettek ebben. A kezdést követően körülbelül két hónap múlva jött el az a pont, mikor éreztem, ez lesz az irány, amit képviselni szeretnék. Épp Garas Dezső volt a vendégem, akinek - noha akkor még nem tudtuk - ez volt az utolsó tévés szereplése halála előtt. A beszélgetés közben jöttem rá, hogy megvan a helyes út, ez az a hangulat, amire ebben a műsorban szükség van. Akkor úgy álltam fel, hogy azt mondtam: a többi adásnak is ilyennek kell lennie."

A DTK Show vendégeinek kiválasztásában ő is benne van, elsősorban olyan embereket hív meg, akikre kíváncsi, és akikről többet szeretne megtudni. "Én nem vagyok színész, sem humorista, csak magamat tudom adni. Merni kell viselni saját magunkat, akár a hibáinkkal együtt, s akkor meglesznek a sikereink is. A második évadot már nem gödörből kezdjük, hiszen komoly közös tapasztalattal rendelkezik a stáb. Emlékszem, a legelső adás előtt nem volt időnk 'megtanulni' a díszletet, az első műsor alkalmával ültem először  a fotelemben. Ilyen akadályok a következő évadban már nem lesznek, emiatt nyugodtabban gondolok az augusztus 23-ai évadnyitó adásra. A vendégekről egyelőre nem kívánok sokat elárulni, de az biztos, hogy olimpikonokat is szeretnék vendégül látni."

A DTK Show nyáron sem tűnik el az m1 képernyőjéről, három válogatás-adást láthatnak a nézők DTK Arcok címmel, az elsőt július 7-én adták le. "Ezek teljesen átszerkesztett adások lesznek, sok kulisszatitokkal és eddig nem látott felvételekkel. A három adás a Nagy Párosok, Nagy Nevettetők és Nagy Színészek alcímet viseli, tehát tematikusan csoportosítottuk a kedvenc beszélgetéseinket és jeleneteinket. Valamint azokból az anyagainkból is adunk egy kis ízelítőt a tévénézőknek, amelyeket a kulisszák mögött forgattunk, és eddig csak az interneten lehetett látni"- mesélte a műsorvezető.

Forrás: Zih Zsolt

Bár az írás az elmúlt időszakban háttérbe szorult, a meseíróként is ismert tévés új könyvet tervez. "Egy teljesen más műfajú könyvön gondolkodom, ami nem hasonlít a Lola történetekhez. A kislányom ősszel kezdi az iskolát, szóval bőven lenne mit megírni, de most inkább a felnőttekhez szólnék. Édesanyám ihlette, aki negyvenöt évesen hunyt el, s korai halála nagyon mély nyomokat hagyott bennem, főleg, hogy már nincs is olyan nagyon messze, hogy én is annyi idős leszek, mint ő volt halálakor. Az ő kalandos életén alapul majd a sztori.  Talán a következő hónapokban erre lesz is lehetőségem, mert a DTK Show-nak egy nyugodtabb időszaka következik."

Címlapsztori»

Forrás: cbs.com Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
    Fox Az ember Jack Bauer mögött Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Azt hiszik, ez egy valóságshow Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
    Forrás: rtl klub Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
    Forrás: Nánási Pál Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
    Fotó: Bara Szilvia Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
    Forrás: [origo] Mocorog az M1, halovány a Viasat3 Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Electrolux EHF 6240 XXK beépíthető kerámia főzőlap az eluxshop.hu-tólinox keret, TouchControl - érintőkapcsolós vezérlés, gyerekzár, maradékhő-kijelzés
47 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: Festival de Cannes Nyaljál, kékhajú lány! A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Fotó: Pályi Zsófia [origo] Valamit piszkosul akar Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.

Szavazás