[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

Jáksó: Sokan próbáltak lenyilazni engem

Kalmár Csaba|2012. 08. 02., 13:25|Utolsó módosítás:2012. 08. 02., 15:43|

Az első évad után bezárt Marslakók producere szerint főképp azok támadták a sorozatot, akik nem értettek egyet azzal, hogy szappanopera készüljön a közpénzből gazdálkodó közszolgálati médiára. Ha most kezdené, inkább a bevált sémákat, romantikus-drámai szálakat erősítené, nem az oknyomozó újságírós vonalat. A folytatásra websorozatként sem lát sok esélyt, megdöbbentette a szériát övező utálat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

JÁTSSZ ONLINE!

Amikor júliusban egy nap forgatás után leállította a munkát az MTVA, akkor már tudta, hogy később sem lesz folytatás?

Sejtettük, benne volt a pakliban. Az előzetes megállapodás alapján kezdtük el a munkát, augusztus 13-án kezdtük volna az új évadot. Nem lesz második szezon, viszont a már elvégzett munkát ki kell fizetni, erről állapodtunk meg az MTVA-val. Amúgy pedig ez van a tévékben minden évad elején, megy az ötletelés, majd vannak műsorok, amelyek bejönnek, vannak, amelyek nem.

A Marslakók esetében a szerződés szerint az MTVA nem is élhetett volna az egyoldalú felmondás jogával, mivel nézettségi elvárás csak a második évadra szólt, ami pedig el sem kezdődött. Milyen megállapodás született?

Ez közös megegyezésen alapul, így nyilván fel lehet függeszteni az együttműködést. Két okból mentünk bele. Egyrészt tíz adásnap után múlva már jogszerűen mondhatta volna az MTVA, hogy álljunk le, ha nem hozzuk abban az időszakban az MTV főműsoridős átlagát. Ezen nincs mit erőszakoskodni, erre nem volt esély. Másfelől mi nem azok vagyunk, akiknek lefestettek bennünket: úgy állítottak be minket, mint pénzéhes embereket, pedig,mint a példa is mutatja, meghajlunk az észérvek előtt: ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
 
Miről volt szó a tárgyaláson?

Én is tudom, hogy kevesen nézték a Marslakók-at, így nem erről beszélgettünk, hanem arról, erőltessük-e, vagy sem. Mire hivatkoztam volna? Azt mondtam volna, amit Kalamár Tamás, a Barátok közt producere, akinek fél év kellett, hogy talpra álljon a sorozata - de általában egy év kell hozzá más országokban is. És ne felejtsük, a Barátok közt külföldi formátum, bevált séma alapján készült, ráadásul az első magyar szappanopera volt, annak minden előnyével. Azóta eltelt jó pár év, ez köztelevízió, másik világ.

Miért nem sikerült javítani a nézettségen?

Ha haragszanak erre az emberek, akkor nehéz nézettséget csinálni - és az internetes fórumokon olvasottak alapján döbbenetes, hogy ennyire tudjanak haragudni erre a sorozatra. A médiában a nézettség számít, én pedig azt ígértem, hogy az első évad végére beindulunk. Nem így lett.

Az MTVA részéről elegánsabb lett volna lezárni az évad végén, hiszen nyilván volt elképzelésük az őszről, és látták a tavaszi számokat. Akkor nem volt szó arról, hogy végleg leállnak? 

Sokkal kényelmesebb lett volna, ha a döntés megszületik az évad végén, elvégre százhúsz emberről van szó, akik ebben a produkcióban dolgoztak. Sokan közülük az MTVA-tól segítettek be. Az emberek munka nélkül maradnak: azok ünneplik most a Marslakók bukását, akik fel voltak háborodva a közmédiás elbocsátások miatt. Mindenesetre remek szakemberekkel dolgozhattam, akikkel megtiszteltetés volt együtt lenni. Az MTVA-s döntésről pedig még annyit, nagy szervezetet nem lehet sürgetni, húsz éve vagyok a médiában, jól tudom ezt. Az MTVA jól meggondolta a dolgot, ahhoz idő kellett.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Mit szólt a személyét ért támadásokhoz?

Sokan próbáltak lenyilazni engem, pedig én csak kitaláltam egy olyan formátumot, ahol az újságírók nem olyan görények, mint a más sorozatokban feltűnő karakterek. Barátaim fele ebben a szakmában dolgozik: embernek mutattuk be őket, és ez pont az újságíróknak nem tetszett. Azzal is támadtak, hogy nem történik ennyi minden egy napon a szerkesztőségben... persze, de egy Doktor House-szerű zseniális diagnosztának sem jut minden napjára egy izgalmas eset.

Mit szól hozzá, hogy a nézettség miatt levették a Marslakók-at, de a szintén gyatrán teljesítő Hacktion harmadik évadot kapott az MTV-n?

Én eddig sem beszéltem más MTV-s műsorokról, eztán sem teszem. Mindenkinek, aki ma műsort gyárt Magyarországon, sok sikert kívánok.

Ön soha nem gyárt többet?

Ez akkora volumenű vállalkozás... sorozatot készíteni nem tartalmi kérdés, hanem jórészt gyártási, egy gyár működtetése a feladat. Ez a része működött, minden rész elkészült időben, leadtuk ezeket. Visszatérve a kérdésre, ha ennek a százhúsz embernek tudok egyszer munkát adni, akkor örömmel megteszem.

Forrás: facebook.com/marslakok

Miben hibáztak?

Másfelé kanyarodott volna a sztori, közelebb mentünk volna a csalfa cselszövések világához, nem véletlenül szólnak ezekről a szappanoperák. Máshová tenném a hangsúlyokat, ha most kezdeném. Azért is változtattunk a végén, mert a több magánéleti, érzelmi szál jobb a nézőnek, ezt elismerem.

Merre ment volna a történet?

Nyolc hétre előre meg volt írva, de az egész storyline hosszabb távra megvan. Nyáron végig azon dolgoztunk, hogy augusztus közepén indulhassunk, most pedig azon tárgyalunk, hogy mindenki megkapja a pénzét az elvégzett munkákért. A sztoriban egy cirkuszi balesettel kapcsolatban nyomoztak volna, a helyszín is be volt foglalva. Az egyik szereplőnk, Eszter balesettel végezte a szezont, egy komplett intenzív osztály be volt rendezve a forgatásra - de ebből nem lesz semmi.

Más formában nem tervezi folytatni? Akár websorozatként?

Szeretném, ha lehetne, vannak ilyen vágyaink, de látom, hogy mi rakodódott rá a produkcióra. Azért haragudtak ránk sokan, mert valakitől azt hallották, hogy ez rossz. Nem volt a világ legjobb sorozata, belátom, de csak egy sorozat volt... Azért haragudtak a tévézők, mert állítólag előre kaptunk pénzt, holott ez nem volt így. Ki kap itt pénzt előre? Elterjedt, hogy ez egy csókos szerződés, három évre szól, olyan, amiből ki sem tud hátrálni a tévé. Ezzel, hogy felmondta fél évad után, kiderült, hogy ez sem igaz.

Tehát nem lát esélyt?

Ha ez a harag elmúlna, amiben már nem nagyon reménykedem, akkor talán valahol folytatódhatna. Ez csak egy sorozat, semmi több. Olcsóbb volt, mint bármelyik a meglévők közül. Ráadásul az 5,9 millióból, amivel dobálózott a sajtó, valójában 4,2 milliót kaptunk részenként, a többit MTVA-alkalmazottak munkájával, infrastruktúrával adta be a közmédia.

Forrás: facebook.com/marslakok

Ezek után hogy látja: kell napi sorozat a közmédiára?

Egy dolog jut eszembe erről, pont ezt a kérdést tévesztették össze azzal, hogy valójában jó-e a sorozat. Igazából az elutasítók ezen merengtek, hogy csináljunk-e a közmédiára olyan műfajt, ami logikusan drágább, mint egy stúdióban felvett beszélgetős műsor. Hogy kell-e napi sorozat? Ezt döntse el más, én ezért a sorozatért feleltem csak: ha nem tetszett valakinek, abban felelős vagyok.

Mihez kezd a felszabadult szabadidővel?

Lehet, hogy belevágok "Ne legyen!" feliratú tüntetőtáblák ipari gyártásába, mert úgy veszem észre, hogy ezekre nagy szükség van minden téren.

Címlapsztori»

Fotó: TV2 Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
    Fox Az ember Jack Bauer mögött Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Azt hiszik, ez egy valóságshow Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
    Forrás: rtl klub Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
    Forrás: Nánási Pál Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
    Fotó: Bara Szilvia Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
    Forrás: [origo] Mocorog az M1, halovány a Viasat3 Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
    Forrás: [origo] Őket ki engedte a tévéképernyőre? A Viasat3 új vetélkedője, az Észbontók direkt kevésbé olvasott - vagy ügyesen színészkedő - játékosokkal dolgozik, a Maradj talpon!-ban is kapunk fura válaszokat, de más ...
Electrolux EHF 6240 XXK beépíthető kerámia főzőlap az eluxshop.hu-tólinox keret, TouchControl - érintőkapcsolós vezérlés, gyerekzár, maradékhő-kijelzés
47 900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Kreatív.hu A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Fotó: Pályi Zsófia [origo] Valamit piszkosul akar Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.

Szavazás