Nemcsak a korosodó színészek emlékeztetnek minket arra, hogy múlik az idő, hanem az is, hogy egyre több sztár gyermeke tűnik fel a képernyőn, ráadásul egyre többször főszerepben. Akad, aki saját jogán, másnál viszont nagyon érezni, hogy a híres apuka egyengeti az útját. Lássunk néhány színészgyereket, aki mostanában tűnt fel a tévében!
Dakota Johnson
Életkor: 22 év
Szülők: Melanie Griffith és Don Johnson
Sorozat: A 2012/13-ban induló Ben and Kate című szituációs komédiában fog szerepelni, ráadásul ő lesz az egyik címszereplő. Ahhoz képest, hogy mennyire zöldfülűnek számít, elég hamar rátalált egy főszerep, amelyben egy csélcsap fiatal apuka testvéreként fogja képviselni a megfontoltságot, és segít a gyereknevelésben.
Eddigi pálya: Igazából csak 2010-ben kezdett el színészkedni, de már több mozifilmben is láthattuk. Feltűnt a Social Network - A közösségi háló egy kisebb szerepében, majd jó pár hete a tévésorozat-adaptáció 21 Jump Street - A kopasz osztag-ban is. Két másik mozifilmben, a Csúf szerelem-ben és az Ötéves jegyesség-ben már nagyobb szerepet kapott, azonban ezek hozzánk csak DVD-n érkeztek, illetve érkeznek meg. A bemutatásra váró Goats-ban és Theo-ban már főszerep jutott neki.
A sztárrá válás esélye: 60%. Azonnal érkező főszerepek sikeres filmekben és egy sorozatfőszerep - minden lehetőség adott. A nagy kérdés, hogy új sorozatára hogy fog reagálni a közönség.
-------------------
Mamie Gummer
Életkor: 28 év
Szülők: Meryl Streep és Don Gummer.
Sorozat: A 2012/13-ban induló Emily Owens, MD című kórházas sorozat abszolút főszereplője, címszereplője lesz, aki Ellen Grey-es narrálással kíséri első, kórházban töltött munkanapjait.
Eddigi pálya: 2006 óta filmezik rendszeresen, kevésbé ismert mozifilmekben szerepelt inkább. Egyik első filmje a Koltai Lajos-féle Az este volt, majd érkezett A sereg nem enged és a Woodstock a kertemben, bár legutóbb már John Carpenter gyenge horrorjára, a The Ward-ra kellett fanyalodnia. Sorozatokból szerencsére már a jobb szerepek találják meg: a John Adams, A férjem védelmében és a The Big C.-ben is több rész erejéig volt képernyőn, valamint a Dzsungeldokik-ban főszereplő is volt, bár az ugyancsak orvosos széria mindössze 13 részt ért meg.
A sztárrá válás esélye: 30%. Annak ellenére, hogy ő a legtapasztaltabb, nem mondható sztáralkatnak, ráadásul a mostani tévésorozata egy tinicsatornán fut, s ha siker lesz, akkor skatulyába kerülhet, és lehet, hogy harmincas éveinek közepéig csak a tiniket fogja szórakoztatni.
------------------
Lucy DeVito

Életkor: 29 év
Szülők: Danny DeVito és Rhea Perlman
Sorozat: Melissa és Joey. Az alma úgy tűnik, nem esik messze a fájától, hiszen Lucy DeVito is komédiában játszik, igaz nem állandó szereplőként, de az ABC Family szitkomjának első szezonja alatt 12 epizódban tűnt fel, és már a 2. évadban is szerepelt.
Eddigi pálya: A kis DeVito 2006 óta dolgozik komolyabban színészként, nem meglepő módon apja FX csatornán forgatott komédiájának, a Felhőtlen Philadelphiá-nak két részében is játszott, de egyébként inkább filmekben láthattuk. Illetve láthattuk volna, hiszen a legtöbb produkció, amelyben szerepelt, független film volt, és nem nagyon jutott el hozzánk, mindössze a Csak egy kis kurázsi és a Váltság-Nobel-díj kisebb alakításait láthattuk itthon - mindkét filmben feltűnt a papa is.
A sztárrá válás esélye: 10%. A független filmes vonal valószínűleg megmarad, sorozatában sem kiemelkedő, s eddig általában az édesapja közbenjárásával kapott jobb munkákat.
--------------------
Zoe Kravitz

Életkor: 24 év
Szülők: Lenny Kravitz és Lisa Bonet
Sorozat:Kaliforgia. David Duchovny szexközpontú sorozatának 4. évadjában volt fontos szereplő, nyolc részben tűnt fel és nyújtott emlékezeteset, főleg a férfi nézők számára.
Eddigi pálya: 2007-ben kezdett Hollywoodban, de a nagy áttörés csak 2011-ben következett be. Addig kisebb szerepeket játszott, azonban ő valóban mozifilmekben, például a az Ízlések és pofonok-ban, A másik én-ben, a Balhés tesók-ban és a Nyomás alatt-ban (utóbbi kettő nálunk nem volt moziban, csak Amerikában). Tavaly viszont a fent említett sorozattal párhuzamosan filmvásznon is befutott, az X-Men: Az elsők-ben Angel szerepe jutott neki.
A sztárrá válás esélye: 70%. Az X-Men után ugyanis legközelebb a Mad Max 4. részében láthatjuk, vagyis mindenképpen ismert marad az arca a szélesebb közönség előtt is.
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Őket ki engedte a tévéképernyőre?
A Viasat3 új vetélkedője, az Észbontók direkt kevésbé olvasott - vagy ügyesen színészkedő - játékosokkal dolgozik, a Maradj talpon!-ban is kapunk fura válaszokat, de más ...
Puzsér most Friderikusznak szólt be párat
Puzsér szerint aki kínos tévéműsor közben feszeng, az valójában "összefriderikuszozódik", illetve szóvá tette, hogy gyerekkorát beárnyékolta a showman szelleme. Az ...
A frászt hozták egy francia kisváros lakóira
Mit tennénk, ha egy tragikus balesetben elhunyt közeli rokonunk, évekkel az után, hogy eltemettük, visszatérne, és - mindenféle zombiszag, hörgés és darabos mozdulat ...
Ezzel vágott vissza Kiss Ádám Puzsérnak
Mint korábban megírtuk, a Facebookon támadta Puzsér Róbert előbb a Showder Klub-ot, a komplett magyar stand-upot, ez ezen belül főképp Kiss Ádámot, amire reagált Kovács ...
A mentalista sötét oldala
Hamarosan vége A mentalista negyedik évadjának az RTL Klubon, az Egyesült Államokban pedig már a hatodik várható. Valamivel közelebb kerülhetünk a kérdéshez, hogy ki is ...
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Emberek ugrálnak Budapest tetőin
Budapest 100 videójában a Széchenyi fürdőt és hőerőművet veszik be.