Kitoltak magukkal a Viasat párosai

fátylat rá!, viasat3
Vágólapra másolva!
A Fátylat rá! a koncepciója alapján elfér az esküvős realityk közt, de igazán akkor jó, ha mind a négy főszereplő tesz hozzá valamit. A második adásban volt egy teljesen súlytalan menyasszony, de ettől a műfaj kedvelői még jól szórakozhattak - különösen a virágágyás mellé beeső, hullarészeg vendég okozott derűs pillanatokat.
Vágólapra másolva!

A Viasat3 a Négy esküvő sikere, jó nézettsége után úgy gondolta, hogy csavar egyet a sztorin, és nem négy utálkozó, intrikus menyasszonnyal forgat, hanem két, egészen eltérő módon élő, gondolkodó páros állít középpontba. Az előző formátum ereje abban rejlett, hogy érdekeltté tette a menyasszonyokat, hogy piszlicsáré kis hibákat is észrevegyenek a másik három esküvőjén, lagziján, a nyeremény miatt a legtöbben az átlagosnál is finnyásabbak és beszólósabbak lettek.

Forrás: Viasat3

Az új műsorban, a Fátylat rá!-ban két páros csap össze: ezúttal Betti és András hagyományos ceremóniát, lagzit, menüt akart, Éva és Zsolt inkább a középkori hangulathoz ragaszkodott, reneszánsz menyegzőben bízott, annak minden külsőségével együtt. A pároknak sorra kellett dönteniük olyan kérdésekben, mint a ruha, az esküvői helyszín, a menü, a lagzi helyszín vagy a zene. András mindenben a magyarost szerette volna, úgy emlegette a szót, mint egy turista, aki először látogat a Balatonhoz, és akinek lelkére kötötték, hogy igazi gulasch nélkül haza ne merjen menni. Magyaros helyszín, magyaros ételsor, magyaros lett volna minden, ha a hosszú hajú, szakállas Zsolt és párja nem ragaszkodik a középkorhoz: ennek érdekében még egy fakarddal lejátszott, ezért némiképp idétlen bajvívást is beiktattak. Itt a cél nem a másik megsebzése volt, hanem az, hogy technikával meggyőzzék a bírót: látványelemnek elment, akció már úgyis kellett, de talán elfért volna egy kis lovaglás páncélban, vörösborvedelés után némi íjászat.

Volt, amiben az egyik páros engedett, volt, amiben a riválisok, ennek pedig az lett a vége, hogy reneszánsz, nehéz ruhákban ettek régimódi menüt a népek - de sötét, gyertyákkal, pajzsokkal, kardokkal feldobott pince helyett egy jó magyaros étteremben, csárdás dekorációk alatt. A középkori lakomán sült kukorica is terítékre került (noha csak az 1600-as évektől termesztették itthon), de ennél nagyobb baj volt, hogy így egy hibridesküvő, vegyes lagzi jött létre: talán tanácsosabb lett volna engednie egy párnak, hogy stílusos legyen a délután, az este.

Forrás: Viasat3

A násznép persze látszólag így is jól szórakozott, a Hal a tortán-ban megszokott, gunyoros, kissé cinikus kommentárokon a tévénéző derülhetett. Szórakoztató - nyilván spontán - műsorelem volt a nagyon durván berúgó vendég, akinek betett a sok százéves időutazás, és zavaros hablatyolás után már fényes nappal megtántorodott, majd hanyatt esett a násznép rémületére.

A műsorvezető párosnak, Horvát Évának és Müller Attilának sok feladata nem volt, hozták is az elvárhatót, de egy négyszereplős műsornak nem tesz jót, ha valaki kiesik, mivel rettentő halovány: az adáshoz Betti semmit nem tett hozzá, egy jó mondata nem akadt. Nem lehet mindenki extrovertált realitysztár, de vannak szerkesztői trükkök, amelyekkel ki lehet borítani vagy fel lehet ingerelni valakit. Lehet addig venni kamerával amíg nem mond egy mókásat vagy megdöbbentőt.

A műsornak az tesz jót, ha legalább az egyik páros extrém ötletekkel jön elő, és ezekhez ragaszkodik is - hamarosan kiderül, találtak-e igazán furcsa párosokat a szerkesztők. Hogy mi lett a vége? 54 ezer forint jött össze a menyasszonytáncból, ezt a középkori hangulatért lelkesedő páros kapta, miközben riválisaik egy videokamerát és egy egyhetes tunéziai nászutat nyertek, örültek is neki rendesen. Csak legyen Tuniszban tejfölös csirkepaprikás uborkasalátával és pattogós cigányzenével!