Magyarázkodik a lopott dallal érkezett X-faktoros

x-faktor
Vágólapra másolva!
Összehozták az RTL Klub tehetségkutatójában látott Fredet és Kökény Zsoltot, annak a dalnak a szerzőjét, amelyről előbbi azt sugallta, hogy sajátja.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi X-Faktor castingadásban egy Fred becenevű fellépő dalát úgy konferálta be, mint amely a barátnőjéről szól, és úgy adta elő gitárral, mintha ő írta volna. Schiwert-Takács László kreatív főszerkesztő szerint nem hangzott el, hogy a dal saját, noha két mentor is utalt arra, hogy mi lesz, ha más dalát kell majd énekelni - de erre a fiú nem reagált, azaz nem mondta, hogy hozott anyagból dolgozott.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

A Fókusz végül összehozta a Tábor című etapba bejutó fiút azzal a szerzővel, Kökény Zsolttal, aki egy éve feltette a YouTube-ra saját előadásában a hányós lányról, véreres szemekről és ételdarabkákról szóló nótát. Fred jelezte, hogy kedveli utóbbi dalait, és nem akart neki rosszat, a szerző pedig elmesélte, hogy mennyire megdöbbent, amikor telefonon hívták haverok, hogy az ő számát énekli más - sajátként. A két férfi végül lepacsizott egy kiskocsma meghitt közegében, a furfangos előadót (akit a műsorban három mentor is továbbengedett) pedig nem zárja ki a produkció.