Már tudjuk, honnan jönnek az új X-faktorosok

x-faktor
Vágólapra másolva!
A Madách Színház és az Operettszínház több színésze is színpadra lépett az X-Faktor válogatásain, hogy színészi tehetségük mellett énektudásukat is megmutassák a közönségnek. A jelentkező hat színészből mind a hatot a táborig juttatta a zsűri.
Vágólapra másolva!

Általános gyakorlat a tévécsatornáknál, hogy egyes produkciók, valóságshow-k, tehetségkutatók stábtagjai járják a szórakozóhelyeket, nézik a közösségi oldalakat, a YouTube-videókat, és amennyiben érdekesnek, izgalmasnak tűnő embert találnak, meghívják a show-ba. Ilyenkor a "miért jelentkeztél?"-kérdés néha átlátszó a zsűritag vagy mentor szájából, hiszen sokan úgy kerülnek a kamera elé, hogy behívják őket: vagy tehetségük, vagy az átlagtól eltérő karakterük miatt - a jelenségről itt írtunk korábban.

Az idei show-ban feltűnően sok olyan van, aki színházi közegből érkezett. Szabó Dávidot, az Operettszínház színészét, a négy mentor állva tapsolta a válogatáson, miután elénekelte a The Script Breakeven című számát. A huszonhat éves fiú 2007-ben Marsallbot-díjat is nyert, most mégis leváltaná a színházi díszletet az éneklésre. Jó döntésnek bizonyult jelentkeznie a tehetségkutatóba, hisz négy igennel jutott be a táborba.

Ekanem Bálint Emota a Magyar Színház és a József Attila Színház színpadán is megfordult már, de ismerős lehet a Madách Színház Jézus Krisztus szupersztár című darabjából is, ahol egy papot alakít. A színész Doobie Brothers dalával bizonyított, a mentorok őt is továbbjutatták.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Egy másik színész a Madách Színházból Borbély Richárd, aki szintén egy papot alakít az ismert rockoperában. A huszonkét éves színész a negyedik válogatáson került képernyőre Michael Jackson Billie Jean-jével, s a produkció után Nagy Feró meg is jegyezte, hogy sokat színészkedett a színpadon, ami neki nem igazán tetszett.

Versenyben van még Kiss Ernő Zsolt is, aki néhány napja debütált a Mary Poppins című darabban a Madách Színház színpadán, de láthatta már a közönség a Vámpírok báljá-ban, József és a színes szélesvásznú álomkabát-ban és az Én, József Attilá-ban is. A színész nem csak hangjával hatotta meg a közönséget, hanem azzal is, hogy épp azokban a percekben várták kislánya születését, mikor ő a zsűri előtt állt.

Egy Freddie Mercury dallal került a táborba Mihálka György, az Operettszínház és a Győri Nemzeti Színház színésze. Szerepelt a Tavaszébredés-ben és a Vámpírok báljá-ban, de a Rock és Musical Színházban is fellépett már. Keresztes lldikó rajongott a lazaságáért és tehetségéért, Malek Miklós azonban ízléstelennek találta a produkciót. A fiú kisebb huzavona után, három igennel mehetett tovább.

Lass Bea színésznő Katona Klári egyik ismert dalával próbálkozott a tehetségkutatón, s mind a négy mentort meghatotta produkciója. A KoMa Társulat tagja négy igennel jutott a legjobbak közé.

Néznivaló: Bilincsben vitték el a mikrofont ellopó X-faktorost - videó