Claudia néven lett prostituált egy volt villalakó

Vágólapra másolva!
A VV5-ben látott Annamari modellként dolgozott volna a valóságshow után, de a Blikk szerint egészen másból él.
Vágólapra másolva!

A Való Világ 5-ben szerepelt olyan szereplő, akinek voltak próbálkozásai a pornóiparban, de a "furák" kategóriában bejutott Annamarinak korábban csak a modellszakmában voltak próbálkozásai. A Blikk szerint már nem ezzel foglalkozik, hanem megváltoztatott külsővel prostituáltként dolgozik.

"Nagyon színes a vendégek köre, de alapvetően én döntöm el, kit kényeztetek. Már a telefonbeszélgetésből kiderül, kit engedek be az ágyamba, legtöbbjüknek esélye sincs. De persze vannak olyanok is, akik visszajáró vendégek" - nyilatkozta Claudia művésznéven egy Annamarira igencsak hasonlító nő. A lap szerint fél óra tízezer, egy óra tizenötezer a lánynál, aki naponta két-három vendéget fogad.