Férfiak uralják a tévés rendezői szakmát

Vágólapra másolva!
Az amerikai rendezők céhének analízise szerint túlnyomórészt fehér férfiak dolgoznak tévés rendezőként, nagyon kevés a nő, vagy más rasszhoz tartozó szakember.
Vágólapra másolva!

A Directors Guild of America felmérése szerint a főműsoridős programok jelentős részében fehér férfiak irányítanak, és egy így volt egy évvel korábban is, semmi nem változott - írta a Variety. A vizsgálat 3100 tévésorozat-epizódra terjedt ki, 190 fikciós szériát tanulmányoztak a 2011-2012-es tévés évadból.

Az eredmények szerint a részek közel háromnegyedét, 73 százalékát fehér férfiak rendezték, más bőrszínhez tartozó férfiak pedig elvittek további 13 százalékot. Női rendezők kevesen vannak, és nem is adnak nekik annyi munkát: ők az összes epizód kevesebb mint 15 százalékán dolgozhattak.

Nyolc olyan sorozat volt, amely soha nem alkalmazott női rendezőt (egy szérián sokan dolgoznak). A Dallas vagy az HBO-féle Az alelnöknő sem áll túl jól ebben a tekintetben, de a Helyszínelők-epizódoknál is 95%-os a férfi rendezők túlsúlya. Számítanak viszont a női szakemberekre a Jackie nővér-nél és az USA-ban igen sikeres zombis sorozatnál, a The Walking Dead-nél: előbbinél az epizódok 60, utóbbinál a részek 53 százalékát kapta női rendező.