Legendás űrhajós szerepel az Agymenőkben

Buzz Aldrin űrhajós
Vágólapra másolva!
A Holdra annak idején másodikként lépő Buzz Aldrin önmagát fogja alakítani az Agymenők című vígjátéksorozatban.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban október 25-én mutatják be az Agymenők-nek azt a részét, melyben a nyolcvankét éves Buzz Aldrin is feltűnik. Az egykori űrhajós az Apollo 11 legénységének tagjaként közvetlenül Neil Armstrong után lépett a Holdra 1969-ben, így ő lehetett a második ember, aki a bolygón járt.

Forrás: AFP/Evan Vucci

Buzz Aldrin (balra) Neil Armstrong búcsúztatásán

Az Agymenők-ben önmagát fogja alakítani, ahogy korábban egy másik amerikai űrhajós, Mike Massimino. A vígjátéksorozat amúgy is szívesen szerepelteti a geekek és sci-fi rajongók bálványait, többek között George Takei, Leonard Nimoy, Summer Glau és Stephen Hawking is kapott már egy-egy kisebb szerepet a produkcióban.

Aldrinnak sem ez az első tévés vendégszereplése, szintén önmagát alakította például a Gyilkos számok és A stúdió egy-egy epizódjában, versenyzőként pedig még az amerikai Szombat esti láz-ban, a Dancing with the Stars című táncos vetélkedőben is részt vett.