Testvérek együtt és egymás ellen

tóth lányok
Vágólapra másolva!
A Voice-ban hamarosan hallhatjuk Rúzsa Magdi testvérét, az X-Faktor-ban pedig több testvérpár is színpadra lépett mostanában: Vladiszávlyev Szelma és Veszna közös produkcióval, a majdnem az élő show-ig jutó Soldier Sisters tánccal és énekkel, a Fóris-Ferenczi testvérpár egymás ellen lépett a mentorok elé.  A tehetségkutatók korábbi szériáiban sem volt ritka, hogy testvérek együtt jelentkeztek.
Vágólapra másolva!

Király Viktor és Király Linda

Forrás: király linda

Viktor lett a negyedik Megasztár győztese, 2008-ban az "Év Hangja". Nővérét, Lindát már korábban is ismerte a magyar közönség, de a New Yorkban élő fiúnak a TV2 produkciója hozta meg az ismertséget. Viktor a nővérétől függetlenül építette fel zenei karrierjét Magyarországon, három albuma jelent meg a tehetségkutató óta. Harmadik testvérük, Benjamin, szintén színpadon próbálkozik, a grupp együtt indult a hazai eurovíziós selejtezőn.

VV Ildi és Tomai Beatrix

Nem mindenkinek megy annyira, mint Királyéknak. A Való Világ negyedik szériájából ismert Ildikó versmondással próbálkozott a Csillag születik-ben, de hosszúra nyúlt produkciójával halálra untatta a zsűrit. 2011-ben nővére, Beatrix lépett az X-Faktor mentorai elé Madonna Material Girl-jével, de testvéréhez hasonlóan ő sem nyerte el sem a közönség, sem a zsűri tetszését. A család aligha a showbizniszből fog meggazdagodni.

Tóth Gabi és Tóth Vera

Forrás: tv2

A Tóth családból elsőként Vera vált híressé, mikor megnyerte a TV2 tehetségkutatójának első szériáját (ez 2003-ban volt, majdnem tíz éve). Három évvel fiatalabb testvére, Gabi harmadikként zárta a Megasztár-t egy évvel később, 2005-ben: az akkor már ismert Vera biztatta húgát a jelentkezésre. A tapolcai születésű lányok a mai napig koncerteznek, Vera négy, húga pedig két albumot adott ki az elmúlt években. Veszekedéseikről gyakran olvasni az újságokban, ennek ellenére közös produkcióval is fellépnek.

Vastag Csaba és Vastag Tamás

A veszprémi testvérpár 2010-ben jelentkezett az X-Faktor-ba, s mindketten bejutottak a döntősök közé. Csaba és Tamás a műsor alatt egymás ellen harcolt, párbajuk után Malek Miklós a fiatalabb testvért, Tamást küldte haza. Csabát már korábbról, a Popdaráló című műsorból is ismerték a nézők, de az országos ismertséget az X-Faktor hozta meg neki. A tehetséges énekesek együtt és külön is megállják a helyüket a zenei világban, saját dalaik mellett közös videoklipet is készítettek.

Hajdu ikrek

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Az X-Faktor-ban tűnt fel az ikerpár 2011-ben, s már az első szereplésükkel lenyűgözték a zsűrit és a közönséget. A fiatal lányok a Piramis együttes Ha volna két életem című dalát adták elő a válogatáson, együtt szálltak versenybe a győzelemért. Bea és Mariann nehezen dolgozta fel, hogy Geszti Péter hazaküldte őket a versenyből, azóta szinte teljesen eltűntek a nyilvánosság elől.

Seres testvérek

A Megasztár ötödik szériájában ismerte meg a három testvért a közönség, Fivérek néven a tehetségkutató legjobb zenekaraként távoztak a műsorból. Antal, Róbert és Krisztián családjában a zenélés hagyománynak számít, szüleik és nagyszüleik egyaránt a zene szeretetére nevelték a fiúkat. A három gitáros vérpezsdítő latinos hangulatot varázsolt a tehetségkutató színpadára, a Megasztár után sem tűntek el a rajongók elől: felléptek a Gipsy Kings előzenekaraként, és 2011 májusában megjelent első albumok.

Summer Sisters

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Nyári Aliz és Nyári Edit külön produkcióval jelentkezett az X-Faktor-ba 2010-ben, de a mentorok csak azzal a feltétellel engedték őket tovább, ha együtt folytatják a versenyt. A döntő harmadik fordulójában estek ki, de nem hagyták abba a karrierjük építését, idén készítették el első videoklipjüket.

Szeleczki Ádám és Szeleczki Dávid

Eszenyi Enikő mindkét nagykőrösi tehetséghez ragaszkodott, de végül csak az akkor tizenhat éves Dávid jutott tovább az ötödik Megasztár-ban. Bátyja korábban is indult már tehetségkutató műsorban, neki ez volt első próbálkozása. A testvérek hobbija a zene, s bár nagy sikereket nem értek el a műsorban, azóta is énekléssel foglalkoznak.

Olvasnivaló: Megvan Wolf Kati eltitkolt húga