Két új sorozat indul a Minimaxon

Vágólapra másolva!
A Minimaxon október 22-től két olyan sorozatot is indul, ami a biztonságos közlekedésre nevel.
Vágólapra másolva!

A több hazai és nemzetközi díjat is magáénak tudó Stúdió Baestarts által készített oktatófilmekben a Minimax négy karaktere, Mini, Max, Picicica és Macikutya a főszereplő. A filmekben nincs dialógus, inkább a képi humorra építenek. A könnyen felismerhető helyszíneken játszódó epizódok nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, de a már bemutatott szabályokat következetesen, minden részben betartják a szereplők. A cél az, hogy a gyermekek a filmeket nézve maguk is elsajátítsák a közlekedési szabályokat és megértsék, miért van szükség a kötelező felszerelésekre - áll a csatorna közleményében.

Az óvodás és iskoláskorú nézők a Traff Park-ban a szabályok mellett azt is megtanulhatják, hogy milyen táblákra kell odafigyelni és melyik, mit jelent. A park lakói a Traffok, akik első ránézésre olyanok, mint az átlagos autók, de szemük, szájuk, hajuk van és mindegyikük önálló személyiség. Történeteiken keresztül bárki megismerhet minden fontos dolgot a közlekedéssel kapcsolatban. A sorozat alapjául szolgáló weboldalon minden gyermeknek saját autója és garázsa lehet. Ezek csinosítása ösztönözi őket folyamatosan, hogy elsajátítsák, hogyan vigyázhatnak magukra ebben a nagy forgatagban.