Újabb évadot kap az Emmy-díjas dráma

Vágólapra másolva!
Épphogy elindult a remek első évaddal nyitó Homeland második szezonja, amikor a Showtime berendelte a folytatást.
Vágólapra másolva!

Igazi sikersorozat a Homeland-é: az itthon egyelőre nem vetített drámai széria megkapta a harmadik évados megrendelést, miután az folytatás premierje 5,2 millió tévézőt hozott különböző platformokon, ami a Showtime-nál kifejezetten jónak számít. A sorozat eddigi legjobbja 4,1 millió amerikai néző volt, így a tévétársaság számra nem volt kérdés, hogy bizalmát egy újabb, 12 részes évaddal jelezze.

Forrás: showtime
Forrás: showtime

Az első évadban egy gyógyszerfüggő, pszichésen zavart CIA-ügynök, Carrie Mathison azt a fülest kapja, hogy egy amerikai hadifogoly átállt az al-Kaidához, majd amikor amerikai katonák kiszabadítják a nyolc éve eltűnt, majd halottnak hitt Nicholas Brodyt egy iraki fogságból, a nő elkezd gyanakodni rá. Mániákusan próbálja bizonygatni, hogy a férfi valójában terrorista lett, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsaphasson. A sorozat a feszültséget ragyogóan adagolja, és nem kell neki a 24-ben meg az Alias-ban látott folyamatos akció, lövöldözés és autós üldözés sem: néha épp a némaság vagy egy-két félmondat is elég a drámához.

Olvasnivaló: A Gyilkos elmék rombolta a lelkem, személyiségem - mesél a Homeland szereplője