Állandóan baj van a Való Világ-kéglikkel

vv alekosz
Vágólapra másolva!
A VV5 nyertese azóta sem kapta meg a lakását, a VV4 győztesétől visszaperli az RTL Klub az ingatlant, noha a tulajdonos inkább eladná - és korábban is voltak ilyesféle problémák.
Vágólapra másolva!

Csak a gond van a Való Világ-os nyereménylakásokkal. Az első széria nyertese még rendben beköltözhetett kicsiny lakásába, de a második szériát nyerő Laci sokáig várt, mire félkészen átvehette könnyűszerkezetes házát egy tervezett, de ki nem épült lakóparkban, a semmi közepén, messze Budapesttől. A VV5-ben diadalmaskodó Attila máig nem kapta meg a lakását, Alekosz pedig eladná a VV4-ben nyert ingatlant, de állítólag nem teheti.

tv2

"Egy úgynevezett perfeljegyzési jog gátolja ezt, amely elidegenítési és terhelési tilalmat jelent. Ezáltal nem eladható az ingatlan. Az a lényege, hogy ha menet közben a felperes megnyeri a pert, nehogy az történjen, hogy az alperes addigra eladja az ingatlant, vagyis hogy ne legyen meg az a holmi, amit a felperes magáénak követel. Jelen esetben vitatott Alekosz tulajdonjoga, de abban az esetben, ha mégis ő nyerné a pert, azonnal okafogyottá válik a bejegyzés - magyarázta a Blikknek dr. Kamarás Péter. Nagy Alekosz menedzsere szerint az elidegenítési és terhelési tilalomról még Alekosz semmilyen bírósági és egyéb dokumentumot, értesítést nem kapott, így az eladási terv változatlanul fennáll. Szerinte a VV4 nyertese 27 millióért el tudná adni a lakást, amelyet az RTL Klub azért venne vissza tőle, mert időközben átment a TV2-höz.