Elindítja filmcsatornáját is a Digi

Vágólapra másolva!
A Sony, az NBC, a Warner filmjeiből is szelektál a Digi Film, amely már november 1-jén elindul.
Vágólapra másolva!

Már november 1-jén elindul a Digi Film, amely a Digi hálózatán lesz elérhető, digitális kábeles és műholdas előfizetőik részére. Az új csatorna 2012. november 30-ig díjmentesen lesz nézhető. Erre az időszakra analóg hálózaton is elérhetővé válik a kábeles előfizetőik számára - közölte a társaság.

A Digi cégcsoport 2009-ben hozta létre első saját gyártású tematikus tévécsatornáját, a Digi Sportot, majd két évvel később elindította annak társcsatornáját. Novemberben indul a Digi Life és a Digi World is, ezekről itt írtunk korábban.

A tervezett filmcsatorna műsoraról egyelőre nem találni semmit magyar nyelven, de román testvércsatornáján olyan alkotások mennek, mint A beugratás, Richard Gere-rel, az Erin Brockovich - Zűrös természet Julia Robertsszel, a Waterworld, az Austin Powers 2., Az amerikai szépség, a Stone, Robert de Niróval, a Van Helsing vagy a Beverly Hills-i ninja - vélhetően ugyanezek sugárzási jogával rendelkezik a cég.