Világszerte szétszórják Jockey hamvait

Vágólapra másolva!
A pénteken elhunyt Larry Hagmannek nem lesz hivatalos sírja, a Dallas sztárjának hamvait az egész világon fogják szétszórni.
Vágólapra másolva!

"Világszerte" szétszórják a pénteken elhunyt Larry Hagman, a Dallas című amerikai filmsorozatban Jockey Ewingot alakító színész hamvait - közölte ügynöke sajtójelentések szerint. "Larry Hagmannek nem lesz hivatalos sírja" - mondta John Castonia az Entertainment Today televízióban.

Két zártkörű szertartást tartanak a héten a színész emlékére Texasban és Kaliforniában, ezután a család dönti el, mi történjék a hamvakkal. Az ügynök szerint a hamvakat a világ minden részén szétszórják. "A fia sokat utazik, és tudom, hogy Larry nagyon meg lenne ezzel elégedve" - tette hozzá Castonia. "Azt hiszem, szobrot is akarnak állítani Larrynek Texasban, ez szép tisztelgés lenne" - mondta.

Larry Hagman játszotta a texasi olajmágnás-dinasztia történetéről szóló Dallas filmsorozat egyik főszerepét. A sorozatot 1978 és 1992 között vetítették az amerikai televízióban, 1980-tól pedig a világ számos országában is látható volt. Az idén nyáron elkészült a sorozat folytatása, amelynek első tíz epizódját már bemutatták a televíziók. Larry Hagman pénteken hunyt el 81 évesen, rákbetegségben egy texasi kórházban.