Arcátültetéssel vagy zombiként jön vissza Tamás atya?

tamás atya, jóban rosszban
Vágólapra másolva!
A Jóban Rosszban nézőit több kérdés foglalkoztatja, az egyik az, miképp tér vissza Száraz Dénes a sorozatba, hiszen karaktere elvileg halott, de mégis forgat. A produkció szerint a múltkori, szellemként való felbukkanás nem az igazi visszatérés volt, de nem is árulják el, mit találtak ki - hiszen ezzel sok ezer tévéző meglepetését rontanák el.
Vágólapra másolva!

A TV2 szappanoperájának követői nem tudják még, miképp jön vissza a napi sorozatba a produkcióval már hetek óta együtt forgató Száraz Dénes, de az tény, hogy valamilyen formában visszakerül a történetbe. Nagy Tamás producer az [origo]-nak azt nyilatkozta korábban, hogy mindenki meg fog lepődni: "Megvan a történet: semmi sablon, teljesen újszerű. Nem volt könnyű összerakni, de nagyon jól sikerült. Majdnem egy hónapig dolgoztam rajta a legjobb embereimmel."

Száraz Dénesnek lejárt a szerződése, ezért is írták ki egykoron. "Persze meg is lehetett volna hosszabbítani, de már nem volt hova tovább vinni a karaktert, nem tudott volna már ennyire érdekes lenni, csak ment a vívódás az egyház és Betty közt, ezt pedig csinálta már jó sokat. Ha marad minden így, akkor állandó önismétlés lett volna a sztori. Ha meg összejön a pap a Szabó Zsófi alakította karakterrel, az sem jó, mert idővel unalmassá válik a boldogság és a harmónia, így azt a szálat is meg kellett volna szüntetni. Különben meg nem véletlenül kanyargott erre a sztori, eleve azért hoztuk létre ezt a szálat, hogy ide jussunk el" - magyarázta a producer, aki szerint a szellemképes megoldás nem "a nagy visszatérés."

Forrás: Tv2

"Bizonyos módon, amiről most még nem mondhatok többet, meg fog jelenni a sorozatban, többször is, ez után jön majd az általunk tervezett, hosszú távú visszatérés, ami nagyon bonyolult, több hónapon át zajló történet lesz. Büszkén mondom, nagyon vállalható megoldás lesz. Bobby zuhanyzós jelenete a Dallas-ban - amikor egy egész évadot tettek meg nem történtté - akkor jó volt, de a miénk nem ilyen fordulat lesz, ilyesmit ellőni ma, negyven évvel később, ciki lenne. A nézőink hónapokig fognak izgulni, mire rádöbbennek, hogy visszakapják a kedvencüket" - mondta korában.

Arcműtét, szomszéd srác, hallucináció

De akkor hogyan tér vissza? A kézenfekvő ikertestvéres megoldást már ellőtték, Mihályfi Balázs esetében ez egyszer már megvolt, a produkciótól is úgy tudjuk, hogy nem ilyesmire gondoltak. A comment.com azt javasolta, hogy zombiként térjen vissza a halott pap (az USA-ban nagyon jól megy a The Walking Dead című drámasorozat, egy posztapokaliptikus széria, tele zombikkal, úgyhogy még trendszerű is lenne.) Egy élőhalott pap randalírozása a főműsoridőben azonban kiváltaná az katolikus egyház és sok néző haragját, így ezt a frappáns, egyben dermesztő megoldást fürgén el is vethetjük.

Szellemként már feltűnt az atya, de egy olvasónk szerint ez huzamosan is járható út lenne, mégpedig úgy, hogy a sorozat Bettyje megkattan, és attól kezdve állandó látomása lesz: behoznak egy új, szőkés férfit a történetbe, akit mindenki annak lát, mint aki valójában, csak Szabó Zsófi karaktere nem - ő mindig az atyát látja benne. Az ilyesmivel remekül trükköztek már különféle thrillerek, például az American Horror Story első évadjában a Frances Conroy alakította rideg öregasszonyt, Moira O'Harát csak a főszereplő látja fiatal, csábító, vörös hajú démonnak (Alexandra Breckenridge hozta a dögös, szexmániás figurát), mindenki másnak ő csak egy szikár, vén szobalány, illetve házvezetőnő. Ezzel a megoldással az atya csak képzeletben jönne vissza, de egy évig bőven el lehetne játszani a hallucináló Bettyvel, míg össze nem roppan idegileg.

Forrás: TV2

"Nem is Tamás atya, nem is ikertesó, csak egy srác az utcából, aki nagyon hasonlítani fog Tamásra. Betty szerelembe esik, de ez a hasonmás pont az ellentéte lesz Tamás atyának. Ezzel eléggé fel lehetne kavarni a történetet" - javasolja egy olvasónk. A megértő, higgadt, morális kérdéseken rágódó pap helyett tehát jöhetne egy rá rendkívüli módon hasonlító, de harsány, erőszakos, extrovertált fickó.

"Valaki jól pofán vágja Bettyt, és úgy ébred, hogy emlékezetkiesése, lázálma volt, aminek ezzel vége. Ráeszmél, hogy végig itt volt közöttünk, de egy része a múltjának csak a képzelet szüleménye" - jött egy másik javaslat egy nézőtől, de ez túl nyakatekert, kissé Dallas-os megoldás, úgyhogy el is vetettük. Van viszont még egy életképes verzió: arcátültetést végeztek korábban egy balesetben megsérült férfin, aki megkapta az atya vonásait, és úgy toppan be a városkába, hogy fogalma sincs arról, hogy ott élt egy ember az ő arcával.

Van még ötlete? Írja meg nekünk!