Zombik, atomcsapás, gyilkos robotok - kipusztulunk úgyis

Undorító, hatlábú, pókszerű lény cuppog a félhomályos folyosón, nyomában óriás robot lézerkeresői pásztázzák a kihaltnak tűnő raktárépületet, hátha megbújik egy szétlőtt tetem mögött egy nyomorult túlélő. Ez a Falling Skies egyik jelenete. Számos hasonló van mostanában a tévében: a majáknak tulajdonított apokalipszisjóslat apropóján vetünk egy félős pillantást a dermesztő jövőbe.

Sokan világvégedátumként értelmezik a sokat emlegetett maja naptár végét, noha valójában arról van szó, hogy egy 144 ezer napos naptári ciklus 2012. december 21-én zárulna le az ősi civilizáció kalendáriuma szerint. Megnéztük, melyek a legjobb sorozatok, amelyek elővették az apokalipszis témáját, és hogyan tálalták azt a nézőknek.

Az egyik leghatásosabb és ráadásul legújabb versenyző a mezőnyben a The Walking Dead, amelyet Magyarországon nem mert bevállalni egy tévécsatorna sem, de az USA-ban egyre népszerűbb: a bő ötmilliós premier után a harmadik évad nyitányát már közel 11 millióan várták, ami annak fényében is szép, hogy nem a nagy tévék valamelyikén megy. A legnézettebb drámai sorozat ez kábelen, és nem véletlenül: egy ragyogóan összerakott, jól megírt és hiteles karakterekkel előadott széria ez, amely nemcsak azzal tartja feszültségben a nézőit, hogy bármely pillanatban rátörhet a kisfiúra vagy a sokat szenvedett főhősre egy szétmarcangolt fejű, hörgő zombi, hanem az élő figurák interakcióival. Itt a főszereplő legjobb barátjának szándékaiban sem lehetünk biztosak.

Voltak sorozatok, ahol a világvége az Antikrisztussal jött el, máshol robotok lázadtak és törölték el az emberiség jelentős részét, száműzve őket messzire (Csillagközi romboló), vagy épp űrlények támadtak a bolygókra (Falling Skies). Tőlük eltér a Walking Dead: ebben az univerzumban egy vírus támadja az emberi agyat, a populáció jelentős része meghal, és személyiség és emlékek nélküli, agyatlan zombiként támad fel. A történet éppúgy egy maroknyi túlélőről szól, mint mondjuk Merle Malevil című regényében, vagy akár a Védett férfiak-ban, de itt a legfőbb ellenség a hordákban és szólóban is fel-felbukkanó élőhalottak, akiknek a harapása után átterjed a betegség az addig élőre is - pont ezek a legnyomasztóbb pillanatok, amikor a régi bajtársakat, szeretett családtagokat likvidálják a túlélő férjek, gyerekek. Teszik ezt igen naturális módon, baltával fejbe, puskatussal, kaszával szembe, sokszor fröccsen az agyvelő, ömlik a bél - azaz a sorozatot semmiképp ne nézzük kiskorú mellett.

A túlélős-apokaliptikus sorozatokban nem mindig a főellenség (az inváziós robot vagy a démonok) ellen kell harcolni, hanem a saját elme megbomlása vagy épp más, jónak hitt emberek ellen. Épp ez teszi izgalmassá és életszerűvé a sztorikat - már ha jól vannak megírva és eljátszva. A Walking Dead-ben van egy pillanat, sőt hosszabb periódus, amikor az addig abszolút pozitív főszereplő nem bírja tovább a stresszt és a veszteségeket, hallucinálni kezd - de úgy, hogy a néző nem is sejti, hogy épp a seriff agyából kukucskál kifelé. Ember embernek farkasa.

A világvége utáni sorozatok rendszerint többet adnak a szimpla gyilkolászásnál. A Falling Skies például remek sci-fi sorozat, de egy gyors és sötét akciót leszámítva 33 percig kell várni az első komolyabb összecsapásra az emberek és az űrből jött lények, illetve robotjaik ellen. Addig nem is történik más, mint kissé lassú karakterépítés, dialógusokon, helyzetek feldolgozásán keresztül ismerjük meg az esendő szereplőket, azzal a céllal, hogy később drukkoljunk nekik. Az egyik főszereplő történelemtanár volt korábban, ő történelmi csatákat emleget, ahol az elszánt, de kis csapatok nyertek a megszállók ellen - amikor épp egy hatalmas űrhajó uralja a várost, az emberiség pedig fejvesztve menekül.

A Falling Skies is hamar arrafelé tereli a sztorit (konkrétan a második részben), hogy tényleg gonoszak a lények, furcsa szerkezetet szerelnek a kisgyerekek hátára, amelytől akarat nélküli rabszolgák lesznek, de ennél is rosszabb, ha az ember szemét banditákkal akad össze, akik szemrebbenés nélkül beáldoznának kétszáz civilt is, hogy jobb fegyverhez jussanak. A sorozatban van magyar utalás is, ami öröm lehet nekünk: a harmadik részben egy rab, aki nyilvánvalóan nem evett még jó tejfölös csirkepaprikást, felháborodva kiköpi a börtönkosztot, majd így morog: "Mi van, paprikát tettek a csirkére? Senki sem tesz ilyet! Mi maga, magyar?"

Az előbb említettek is új sorozatok, de van még frissebb a mezőnyben: a Revolution az indulása előtt talán legjobban várt, úgynevezett high concept széria volt. Itt is összeomlik az emberiség, beköszönt a világvége, mert az egyik pillanatban egyszer csak elmegy az áram, leáll minden, amihez elektronika kell: az elsötétülő utcán sorra állnak le az autók, a lakásokban kikapcsol a tévé, elnémul minden mobil. A sorozat azzal a gondolattal játszik el, mi lenne a világgal energiaforrások nélkül: persze visszaesne sok száz évet, kisebb közösségek alakulnának ki a túlélésre, de mindenhol akadnának diktátorok, akik pár fegyveressel sakkban tudnák tartani a lakosságot. A Revolution-ben sem a gigászi madárpók vagy a gyilkos droid a főellenség, hanem megint az ember, méghozzá azok a legdurvábbak, a legkegyetlenebbek, akik a nagy összeomlás előtt frusztráltak, nyomorultak voltak. Mivel a sors új életet dobott nekik (mint egy videojátékban), beleadnak mindent, hogy feledtessék kisszerűségüket, megbüntessék vélt ellenfeleiket.

Hogyan haltunk meg korábban?

Sajnálatosan rövid tévés pályafutása volt a Jerichó-nak (képregényben ment tovább), a 2006-ban indult sorozatot két évad után lelőtték. A sztori nyomasztó volt: atomtámadás érte az USA 23 legnagyobb, legfontosabb városát, emberek tízmilliói haltak meg, megszűnt a kommunikáció, minden a feje tetejére állt. Mint a legtöbb posztapokaliptikus sorozat, ebben is egy kis közösség vergődése áll a középpontban, egy Jericho nevű fiktív kansasi városka lakóinak a történetét figyelhetjük. A Jerichó-val amúgy az egyik legnagyobb baj az volt, hogy a jelenetek jelentős része kellemes napsütésben, madárfüttyös réten, egészséges vidéki levegőn játszódik, aminek láttán a néző nem éli át a katasztrófa súlyát.

Az Armageddon utáni világot a fentiek mellett számos sorozatban láthatjuk egészen másképp ábrázolva. A Cleopatra 2525-ben például robotok uralják a Földet, az emberek a föld alatt húzzák meg magukat: ez azoknak jöhet be, akik szeretik a kalandfilmekben a bikinifelsős, alulöltözött lányokat, hiszen itt a főszereplő eleve egy hibernált táncosnő. Sötét a jövőkép a Hősök-ben is, valamelyik időugrás után: ez a sorozat ugyan nem arról szólt, hogyan éljen valaki, ha már túlélte különös módon a világvégét, hanem arról, hogyan akadályozzák meg a világvége bekövetkeztét. A végére azonban túl sok lett a különleges képességekkel bíró szereplő, túl bonyolulttá vált a sztori - így le is koptak a nézők, ami világvégét nem hozott, de a jól fizető munka végét jelentette a stábnak.

Az itthon méltatlanul hanyagolt, de néha azért előkapott, mindenféle alakváltókkal, démonokkal, szellemekkel felálló Odaát is több világvége-szcenáriót vázolt már fel, ahogy a Terminator: The Sarah Connor Chronicles jövőképe sem biztató, de ezt a Schwarzenegger-film óta is tudjuk. És akkor még nem beszéltünk a Dollhouse jövőbe tett kirándulásairól, A rejtély című sorozatról, a Majmok bolygója tévés remake-jéről és sok másikról.

A képek a Walking Dead című sorozatból vannak, ez momentán a legsikeresebb ilyesfajta széria.