Malek Miklós biztosan távozik a hazai X-Faktor-ból, de a másik három mentornak sem biztos a helye. Sőt, akár komplett sorcsere is szóba jöhet.
Malek Miklós megvárta a finálét, majd a Cool TV-n bejelentette, hogy a negyedik évadtól ő már nem vesz részt az X-Faktor-ban. A helyére ugyanakkor sokan beülnének, a lehetséges utódokról két nap alatt 14 ezer olvasó szavazott az [origo] tévérovatában.
Kérdésünkre Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója ennél többet is mondott: "Nem csak arra vonatkozik majd a mentorokkal kapcsolatos bejelentésünk, hogy ki ül Malek Miklós helyére, ennél többről lesz szó. Ő azt mondta, hogy múlt nyáron eldöntötte, hogy kilép - ha ezt mondja, akkor ez így is van, sőt nem is csodálom, hogy így gondolta, hiszen a nemzetközi tapasztalat is az, hogy nem nagyon szokás változatlanul hagyni három évnél tovább egy mentorcsapatot. Nem mondom, hogy négy cserénk lesz, de az sincs kizárva" - fejtegette.

Rákérdeztünk, hogy elképzelhetőnek tartja-e a két női mentoros felállást. "Semmit nem tartok kizárnak, csak azt, hogy ne változzon semmi. Elárulom, hogy az idei sorozat indulása előtt is felmerült sok ötlet a mentorok cseréjével kapcsolatban, de végül az a határozott döntésünk volt, hogy 2012-re nem változtatunk. Nagyon elégedettek vagyunk velük, de már nyáron is azt gondoltuk, hogy legközelebb változás lesz a csapat összetételében, ugyanis ez egy tévéműsor, és annak bizonyos elemeinek van egy életciklusa, amit figyelembe kell venni, hogy a show mindig érdekes tudjon maradni" - tette hozzá.

Kolosi elárulta, hogy az RTL-nél minden felkérés egy szezonra szól, tehát nem három évadra írtak alá Gesztiékkel, hanem mindig csak az aktuális sorozatra szerződtek velük. Hogy ki lehet befutó a listáról? "Azért sem lenne értelme személyekről beszélni, mert ez még nagyon korai, hosszú menet volt, pihen a stáb is. Ráadásul a mentorok közt meg kell lennie a kémiának, ami az egész dolognak a lelke, tehát nem elég, ha valaki elismert zenei producer, népszerű énekes. A megfelelő mentor, mentorok megtalálása, az egymás közti interakciók ellenőrzése, komoly, hosszadalmas feladat" - vázolta az RTL Klub programigazgatója.
Ön kit látna a műsorban?
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.