Régi megasztáros ül be a magyar eurovíziós zsűribe

sztárok, újévi fogadalom, Rúzsa Magdi egészséges hangszálakra vágyik
Vágólapra másolva!
Rúzsa Magdi zsűrizizik A dal című kvalifikációs műsorfolyamban Rakonczai Imre, Walkó Csaba, Rákay Philip és Csiszár Jenő mellett.
Vágólapra másolva!

A Megasztár korábbi nyertese, Rúzsa Magdi zsűritag lesz az M1-en, A dal-ban Rakonczai Imre, Walkó Csaba, Rákay Philip és Csiszár Jenő mellett. A zenés műsor győztese indul majd a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

"Nagyon megtisztel a felkérés, hiszen úgy gondolom, az Eurovíziós Dalversenyen igenis indulni kell. A fiatal énekesek és zenészek nagy része kevés elismerést kap, a nemzetközi versenyen való részvétel pedig jutalom azoknak, akik a legjobb dalt írták és adják elő. Ők legalább beleláthatnak, milyen az igazi nagy színpad, a profin összehangolt munka, és az egymásért - nemcsak az énekesért, zenekarért, de az országért - való izgulás" - nyilatkozta Rúzsa Magdi a Blikknek. Az énekesnővel a Quart készített hosszabb interjút 2012 végén, ez itt olvasható.

Fotó: Hajdú D. András [origo]