A Voice is felfedezte Zámbó Jimmyt

Vágólapra másolva!
Zámbó Krisztián az X-Faktor-ban kétszer is énekelte apja dalait, pénteken a Voice-ban is elhangzik egy Zámbó Jimmy-nóta.
Vágólapra másolva!

A harmadik X-Faktor adásait 2012 őszén bejárta Zámbó Jimmy szelleme, hiszen legidősebb fiát beválogatták a legjobb tizenkettőbe, majd ment is néhány kört, a kemény kritikák kereszttüzében. Most a Voice szerkesztői érezték úgy, hogy ideje a TV2-n is elénekeltetni egy Jimmy-dalt, de nem akarták, hogy versenyző tegye, így pénteken Falusi Mariann és Radics Gigi ugrik be egy kis vendégszerepre.

A Voice-ban amúgy jelentős pénzek vannak: a Bors szerint a komplett műsorfolyam büdzséje 800 millió forint, a Pa-Dö-Dö énekesnője ötszáz, Radics háromszázezerért dalol. A lap úgy tudja, hogy az ismertebb vendégművészek - mint Charlie - akár egymilliót is kaphatnak a háromperces fellépésért.

Olvasnivaló: Zsűrit kell cserélni a Voice-ban?