Komár László volt felesége ötmillióra perli a TV2-t

Vágólapra másolva!
Az énekes volt felesége szerint sértő kijelentések hangoztak el róla a Frizbi-ben, ötmilliót követel.
Vágólapra másolva!

A 2011. február 6-án sugárzott Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban Komár László egy dögkeselyűhöz hasonlította feleségét, akivel ekkor már nem élt együtt. Végül 2011 decemberében bomlott fel a sztár negyedik házassága, és néhány hónap elteltével a volt feleség pert indított Hajdú Péter cége ellen - írta a Blikk.

"Aki megnézi a Frizbi azon adásait, amelyekben a pert indítóról nyilatkoztak, az tökéletesen érteni fogja, miért került sor a perindításra. Mindenkinek joga van jogvédelmet kérni, ha megalázzák, ha valótlan tartalmú, és az ő becsületét, jó hírnevét sértő megnyilatkozásban beszélnek róla. Amennyiben egy médium enged meg magának egy ilyen jogsértést, akkor az érintett állampolgár is megengedheti magának a jogvédelmet" - nyilatkozta a lapnak dr. Landes Judit, a volt feleség ügyvédje.

"Meg tudom erősíteni, hogy Komár László volt felesége a tévécsatornát is beperelte" - közölte Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.