Alakul Robin Williams tévésorozata

Vágólapra másolva!
A színésszel egy munkahelyi komédia készül, ha bejön a pilot, akkor sorozat lesz belőle. A CBS-nek kell még egy komornak ígérkező pszichológusos-nyomozós sorozatterv, és egy különleges ügynökös széria pilotjára is leadott megrendelést.
Vágólapra másolva!

Robin Williams sorozatsztár lehet, amennyiben a CBS-nek megtetszik a Crazy Ones pilotja: ebben a szériában a néző a reklámipar működésébe pillanthatna be egy apa és lánya alkotta kis csapaton keresztül. A munkahelyi komédia forgatókönyve alapján láttak benne fantáziát a csatorna vezetői, így rendeltek belőle nulladik/első részt. Williams 2012-ben ugyan két sorozatepizódban is felbukkant (Louie illetve Wilfred), amúgy inkább mozifilmeket forgat.

Forrás: AFP/Getty Images

A komédia mellett krimi-pilotot is megrendelt a csatorna, az Anatomy of Violence annyiban ígéretes, hogy a Homeland készítőinek egy része ügyködik rajta, amúgy egy szociopatákra szakosodott kriminálpszichológus áll a középpontban, aki egy fiatal nyomozónővel együtt dolgozik. Ugyancsak megrendelt a csatorna egy Intellingence című pilotot, amely egy különleges egységről, azon belül is egy extra képességekkel bíró ügynökről szól.