Tévében szeretik a KGB-s kémeket az amerikaiak

americans
Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy második évadot kap a The Americans, pedig az első szezon fele sem ment le még.
Vágólapra másolva!

Második évadra is készülhet Keri Russell és Matthew Rhys szériája, a The Americans című drámai sorozat, jelentette az Entertainment Weekly. Még kilenc epizód vanaz első évadból, ezért is tűnik kissé korainak a döntés, amely értelmében még egy 13 részes szezon biztos. A sorozat az FX csatornán a legjobb premiernézettséget hozta, ez is sokat számított a megítélésnél.

A sztori 1981-ben játszódik, Ronald Reagan elnöksége alatt, a középpontban egy átlagosnak tűnő, kertvárosi család áll, két gyerekkel, ahol azonban az apa és az anya KGB-s alvóügynök. A néző akkor csöppen a sztoriba, amikor hosszú semmittevés után elrabolnak egy volt ügynököt, a szomszédba pedig egy CIA-tiszt költözik, akinek fő feladta elkapni a szovjet kémeket.

Forrás: fx