Eurovíziós indulás küszöbén a csodabogár és az érzelmes páros

byealex, a dal
Vágólapra másolva!
Radics Gigi és Vastag Tamás a zsűri támogatásával jutott be a fináléba A Dal második középdöntőjéből, a tévézőknek viszont a korábban ufónak, marslakónak hívott ByeAlex jött be, és továbbra is szeretnének elérzékenyülve, könnycseppeket törölgetve tévézni, mert Agárdi Szilvi és Pál Dénes is nézői voksokkal ment tovább. Kiesett Mohamed Fatima, Janicsák Veca, többek közt.
Vágólapra másolva!

Az MTV mert nagyot álmodni, a három - köztévés viszonyokhoz képest jó nézettségű - elődöntő után egy komplett eurovíziós hétvégét tett képernyőre, mert A Dal vitte el a szombat estét és a vasárnapot is, a SuperTV2-n futó A Nagy Duett stábjának mérhetetlen örömére: ott ugyanis azt gondolhatták korábban, hogy a hét utolsó napjának estéje üres, oda más csatorna úgysem tesz zenés show-t. Nem így történt, sőt a neveket elnézve több populáris vagy mostanában jobban sztárolt előadó került a második középdöntőbe.

Forrás: mtva

A köztévés zsűri végül az első középdöntőből Kállay-Saunders Andrást és Rácz Gergőt küldte tovább a hazai válogató döntőjébe, a nézőknél pedig Keresztes Ildikó és Cserpes Laura volt a nyerő. A másodikat a United együttes nyitotta, 42 pontot szerzett, hozzá zárkózott fel a továbbra is jampecfrizurás Baricz Gergő, a többi előadó - köztük Mohamed Fatima vagy Janicsák Veca - lemaradtak pontszámban. Ekkor jött az érzelmi húrokat pengető, érzelgősebb nézők voksaira vadászó Agárdi Szilvia és Pál Dénes, utánuk az épp elolvadó Rúzsa Magdi a lélekről és a szíve csücskéről beszélt, de azért higgadtan megjegyezte, hogy voltak félreéneklések. Csiszár nem érzett százszázalékos biztonságot, és azzal fenyegette a nézőket, hogy bőgni is fog, Rakonczai pedig arról értekezett, hogy nem voltak plusz szólamok, és féltette a párost a nagy stressztől, amelyet az Eurovízió jelent. 38 pontot kaptak, ezzel feljöttek a második helyre.

Radics Gigi következett (aki valójában Georgina, csak nem szereti annyira): ő volt, aki úgy nyerte a hatodik Megasztár-t, hogy egy percig nem volt kérdés, ki lesz a befutó a végén. Itt is kapott sok szépet a zsűritől, volt "fantasztikusan énekeltél" és "istenáldotta tehetség", de kritika is elhangzott: szóvá tették hideg profizmusát és a nem természetes mozdulatokat. 42 pontjával felkúszott a listán Pély Barnáék mellé. Vastag Tamás zárt, az eredménye láttán ügyesen, mert 43 pontot kapirgált össze, azaz egyenes úton jutott a fináléba. Így holtverseny lett a második helyen, a zsűrinek kellett eldöntenie, hogy a Unitedet vagy Radics Gigit küldi a döntőbe - egyhangú szavazással utóbbit tolták tovább.

Forrás: MTVA

Eztán a már hosszú évek óta az idősebb korosztályban kedveltebb, a fiatalok által gondosan került MTV észbe kapott, hogy ideje kiszolgálni legkitartóbb, ötven fölötti nézőit, így jött a Lasciatemi cantare felgyorsítva, majd Takács Nikolas már-már álmosítóan lelassítva. Rúzsa és Rákay a végén Pál Dénesék mellett lobbizott, de az M1 intendánsa jelezte, hogy neki nagyon tetszik Baricz Gergő emberileg is - ezt az ifjú előadó fülig érő szájjal fogadta. Gundel Takács örömmel jelentette a vége előtt nem sokkal, hogy százezer szavazat fölött van a show (ezek nem emeltdíjas SMS-ek, mint a kereskedelmi tévéknél), majd kiderült, hogy a tévézők a nem épp diszkósztár ByeAlex (a képen) és a volt Voice-páros eurovíziós sikerében hisznek, így ők is bejutottak a fináléba.

A nézettségről itt írtunk, innen pedig megtudhatja, miért szólt be Geszti A Dal zsűrijének.

Ki legyen a magyar utazó, ki menjen az idei Eurovízióra - és főképp miért?
Írja meg nekünk elméletét, észrevételeit!