A halott nagypapa visszaült ebédelni

2013 tv pilot
Vágólapra másolva!
Készül új pilot kómába esett lányról, aki 17 éves aggyal ébred, és konstatálja, hogy van egy 17 éves lánya, de készülhet vígjátéksorozat olyan barátságos zombikról is, akik kimásznak a sírból és visszaballagnak régi, őket egyszer már meggyászoló családjukhoz. Nyolc újabb tévés projekt az USA-ból.
Vágólapra másolva!

Amerikában az öt országos lefedettségű csatorna, az ABC, a CBS, az NBC, a Fox és a CW a napokban véglegesítette azon sorozatterveik listáját, melyekből áprilisban pilotot fognak forgatni - ezek alapján döntik el május közepére, hogy miből lehet tévésorozat a 2013/14-es évadra, és hogy mit nyel el a feledés örök homálya.

Tavaly 87 pilotot kértek be az említett csatornák, az idén ez a szám 98-ra nőtt, ezek között 50 dráma és 48 komédia van. Ahogy az lenni szokott, a forgatásra berendelt pilotszkriptek között akadnak olyanok, melyek biztonságinak mondhatók, azaz tipikus krimik vagy szappanoperák, de előfordulnak olyanok is, melyek története első olvasásra érdekesnek tűnik. Ezek közül mutatnánk be a nyolc legjobbat - kérdés, hogy a csatornák ezek mellett fognak-e dönteni, vagy inkább kerülik a kockázatot.

Blink - CW

A Blink történetének középpontjában egy tipikus amerikai család áll, ahol is az apa autóbalesetet szenved és kómába kerül - mondhatni. Kommunikálni ugyan semmilyen formában nem tud, de látja és hallja az őt körülvevő eseményeket, és ez alapján összerakja a világ történéseit. Azt azonnal sietnénk megjegyezni, hogy a Blink nem dráma lesz, hanem inkább dramedy, humorosabb sorozat, mely a készítők ígérete szerint sok szívhez szóló momentummal és furcsasággal (például álomjelenetekkel) próbál meg nézőket szerezni. Persze csak akkor, ha sorozat lesz belőle.

The Returned - ABC

Sokan szeretik a kisvárosi történeteket, melyeknek az a vonzereje, hogy a történések egy, a külvilágtól valamennyire elszigetelt, kvázi saját szabályokkal rendelkező miniuniverzumban zajlanak. Nos, a The Returned ilyen lesz, egy kisvárost ismerhetünk meg benne, ahol igencsak felbolydul a mindennapi élet, amikor valaminek köszönhetően a temetőben nyugvó halottak feltámadnak, és visszatérnek megszokott életükhöz. A sorozat, ha elkészül, természetesen nem horror lesz, és a hírek szerint a Les Revenants című, hasonló témájú francia sorozathoz sincs köze.

Girlfriend in a Coma - NBC

Forrás: [origo]

Miranda Cosgrove és Christina Ricci (a képen) főszereplésével készül az NBC nem mindennapi sorozata, melyet a Jackie nővér-t készítő Liz Brixius jegyez. A történet ismét csak egy mondattal körbeírható, ez amúgy a jó sorozatok védjegye: a főhős 34 évesen ébred fel 17 év kóma után, és arra eszmél, hogy időközben anya lett, hiszen a kómába esésének idején tudtán kívül terhes volt. Így fordulhat elő, hogy egy fejben 17 éves nőnek van egy 17 éves lánya.

The Hundred - CW

A posztapokaliptikus történetek mindig helyet kell, hogy kapjanak egy ilyen válogatásban, hiszen egy "Mi lenne, ha...?"-szcenárió általában felkelti a nézők érdeklődését, köszönhetően az éppen aktuális csavarnak. 2012/13-ra egy globális áramszünet jelentette a posztapokaliptikus Revolution alapját, ezúttal egy atomháború fogja. Ez persze nem túl érdekes eddig, az viszont annál inkább, hogy az emberiség a háborút követően távozni kényszerült a bolygóról, a túlélők egy űrhajón folytatták életüket, ahonnan is 97 évvel a Nagy Világégést követően 100 fiatalkorú bűnözőt visszaküldenek a bolygóra, hogy felméressék velük a terepet.

Gothica - ABC

Az ABC új szappanoperatervének története egyelőre még igencsak homályos, minden bizonnyal csak a pilotot látva leszünk okosabbak, de a történettel kapcsolatosan egy olyan világot kell elképzelni, amelyben benne élnek mindenféle lények és emberek, mint Dracula, Victor Frankenstein vagy Dorian Gray. A Gothica ráadásul a jelenben játszódna, San Franciscóban, ahol is egy fiatal lány, bizonyos Grace Van Helsing keresi-kutatja, hogy ki is ő valójában.

Mixology - ABC

A Mixology történetének érdekessége, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy egyedisége abban áll, hogy a tervek szerint az egész évad, sőt, talán az egész sorozat egyetlen éjszaka eseményeit mesélné el. A történet szerint öt fiatal lány és öt srác nekivág a manhattani éjszakának a szerelmet keresve, és természetesen sok minden történik velük. Hogy lesz-e valós idejű aspektusa, azt nem tudni, bár hasonlóra már volt példa a 24 mellett is: a Nász-nap című komédia egy esküvő előkészületeit mesélte el, és minden epizód egy órát fedett le.

Super Clyde - CBS

Forrás: [origo]

A Super Clyde sztorijáról egyelőre még nem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy benne egy egyszerű gyorséttermi dolgozóból szuperhős lesz, de már ez is bőven elég ahhoz, hogy felkeltse az unalmas családi komédiákhoz és Charlie Sheen-sorozatokhoz szokott néző figyelmét. Főleg, hogy a két főszereplő a Harry Potter-ből ismert Rupert Grint és sok szitkom trógere, Tyler Labine (a képen) lesz.

Gates - NBC

Az NBC tervezett komédiája az azonos című angol sorozat alapján készül, melyet tavaly nyáron mutattak be. A koncepciója pofonegyszerű: a szülők szóváltásait és egyéb interakcióit mutatja be az iskola kapujánál, ahová gyermekeiket kísérik el naponta.