Felgyújtja magát, de nem ez a csúcspont

A magyar HBO március 3-án kezdi el vetíteni az HBO Europe egyik legnagyobb dobását, az Olthatatlan című minisorozatot. Az önmagát felgyújtó Jan Palachról, pontosabban tette következményeiről szóló szériát az Oscar-jelölt Agnieszka Holland rendezte, aki - más alkotókkal és több szereplővel együtt - egy prágai sajtótájékoztatón beszélt munkájáról.

Csehországban már január 27-én bemutatták a Horíci ker (Égő bokor) című sorozatot, melyet a magyar HBO Olthatatlan címmel vesz át: az első rész március 3-án kerül adásba, a másik kettő a következő két vasárnapon. A történet központi alakja a csehek által nemzeti hősként tisztelt Jan Palach, aki 1969-ben a Vencel téren felgyújtotta magát, így tiltakozva a kommunista diktatúra ellen. Tette jelképpé vált - Európa-szerte többen követték példáját, köztük a magyar Bauer Sándor is -, ennek megfelelően a széria sem Palach életével foglalkozik, inkább azt kísérli meg bemutatni, hogy sajátos tiltakozása miként hatott családjára, barátaira és a cseh társadalom egészére.

Nem baj, ha néhol patetikus lesz

Az [origo] tudósítója részt vett a médiát megcélzó prágai bemutatón és az azzal egybekötött sajtótájékoztatón, ahol Agnieszka Holland mellett több alkotótól és szereplőtől kérdezhettek az újságírók. Az már a bevonulásnál kiderült, hogy a stáb és a cseh média egésze milyen megbecsüléssel tekint az Európa, Európá-ért Oscarra is jelölt rendezőnőre - aki egyébként lengyel, de a prágai tavasz idején épp a cseh fővárosban élt, sőt akkori tevékenysége miatt börtönbe is került.

Forrás: HBO Europe

Mint azt a sorozat executive producere, Tereza Polachová elmondta, pont emiatt kérték fel Hollandot rendezőnek: mindenképp olyan embert szerettek volna megnyerni a feladatra, aki résztvevőként és külső szemlélőként is képes látni az akkori eseményeket, és nem csak a történettel kapcsolatos cseh kliséket fogja puffogtatni. Maga Polachová egyébként nem is élt még 1969-ben, sőt a forgatókönyvet író Stepan Hulík is csak huszonnyolc éves, ami csak még érdekesebbé teszi a sztorit.

"Amikor megkaptam a forgatókönyvet, meg voltam róla győződve, hogy egy kortársam írta. Nagyon meglepődtem, amikor sor került az első személyes megbeszélésre: kinyitottam az ajtót, és ezek a gyerekek álltak ott" - mesélte nevetve Holland. Hulík szerint azonban a kora egyáltalán nem gátolta a munkában: "Ha az ember igazán mélyen beleássa magát a történetbe, a karakterekbe, kevéssé számít, hogy van-e személyes tapasztalata" - vélte.

"Sokat gondolkodtam azon, hogy mi volt a legfontosabb az egész történetben. Nem lett volna helyes megközelítés, ha a felgyújtás aktusát tettem volna meg tetőpontnak, mert szerintem annak társadalmi hatása sokkal fontosabb. Ez a megközelítés sokkal több lehetőséget adott arra is, hogy minél több szempontból megvizsgálhassuk a történteket" - mondta a forgatókönyvíró arról, hogy miért Jan Palach tettének bemutatásával kezdték a sorozatot.    

HBO Europe

"Számomra a legfőbb probléma sokáig az volt, hogy miként találjam meg az egészséges középutat, hisz a pátoszt és a történet bagatellizálását egyaránt kerülni akartam. Aztán rájöttem, hogy nem baj, ha a film néhol patetikus lesz, hisz bizonyos helyzetekben az ember nem rejti el az érzéseit. Stepannal rengeteget beszélgettünk a forgatókönyvről, volt olyan történetszál, amelynek kilenc-tíz verzióját is felvetettük, beleszőve az én személyes tapasztalataimat is" - tette hozzá Holland.

"Minden jó forgatókönyv alapja egy jó tanácsadó" - játszott alá Hulík, majd a jelenlévő történész, Petr Blazek is megállapította, hogy a forgatókönyvíró rengeteg kutatást végzett, és a karaktereket nagyon jól eltalálta. "Bonyolulttá kellett tenni a hősöket. Ha nem mutatjuk be a habozásukat is, akkor a nézők nem tudtak volna azonosulni velük" - mondta erről Holland, aki az is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem kosztümös, történelmi drámát akartak csinálni: azt akarták bemutatni, hogy a kommunizmus mit tett az emberekkel.

Nagy volt a nyomás a szereplőkön
     
A karakterek megjelenítése természetesen nagyban a színészeken múlott, akik közül Kerekes Vica jó barátnője, Tatiana Pauhofová vitte a főszerepet: ő játssza Dagmar Buresová ügyvédnőt (a rendszerváltás utáni igazságügy-minisztert), aki Jan Palach édesanyjának és bátyjának segít egy perben, melyet a fiú tettének hamis színben való feltüntetése miatt indítottak - a kor viszonyai szerint teljesen esélytelenül. Pauhofová elmondta, nagy volt rajta a felelősség, hisz egy még élő embert kellett megjelenítenie, akinek akkori tetteire még rengetegen emlékeznek.

HBO Europe

Ugyanerről számolt be a Palach édesanyját játszó Jaroslava Pokorná is: "Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy végre film készül Jan Palachról, és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy felkértek a szerepre. Ahogy azonban a forgatás haladt előre, egyre kevésbé voltam lelkes, inkább a szörnyű felelősséget éreztem" - fogalmazott. A Palach bátyját megjelenítő Petr Strach a felvételek szüneteiben énekléssel oldotta a benne gyülemlő feszültséget, és kifejezetten örült annak, hogy személyesen nem találkozott Jirí Palachhal: "Óriási lett volna a nyomás" - vélte.

A szintet végül is sikerült megugrani, amit mi sem bizonyít jobban, mint az érintettek elégedettsége. A sajtótájékoztatón felszólalt például Dagmar Buresová lánya, Zuzanka is, akinek karaktere szintén szerepel a szériában - igaz, kisebb gyerekként, mint amennyi idős valójában volt. "A szüleim nem voltak hősök, csak tették a dolgukat, segítettek azoknak, akiknek kellett. Nem változtattak a természetükön csak azért, hogy kényelemben élhessenek, és ezt a sorozat is jól mutatja be" - fogalmazott.

A sajtóesemény legerősebb pillanata azonban mégis az volt, amikor a teremben ülők közül felállt egy másik asszony is: a Palach családja által perbe fogott politikus, Vilém Novy lánya. "Én elvileg a barikád másik oldalán állok, nem tudom teljes mértékben elítélni az apám tetteit. Mégis azt gondolom, hogy ezt a sorozatot minden cseh iskolában le kellene vetíteni. Fontos volt már erről beszélni, és az Olthatatlan éppen időben jött" - mondta, és valószínűleg nem ő volt az egyetlen, aki kíváncsian várta, hogy a széria miként hat majd a cseh társadalomra. Vagy akár a magyarra, hisz az itt látott helyzetek még nálunk is sokaknak ismerősek lehetnek.