Obamára emlékezteti a nézőket A Biblia sátánja

Vágólapra másolva!
A nézők egy része szerint Barack Obamára hasonlít a History minisorozatában feltűnő sátán, a csatorna vezetői azonban azt mondják, nem volt ebben semmi tudatosság.
Vágólapra másolva!

Óriási siker a History harmadik sorozata, A Biblia, vannak azonban támadói is: különféle internetes fórumokon arról írtak a nézők, hogy szerintük a sátán alakját az Egyesült Államok elnökéről mintázták a készítők. A Twitteren az első posztok egyikét éppen Glenn Beck - a tengerentúlon ismert, konzervatív médiaszemélyiség - küldte a témában.

History / Deadline Hollywood

Bár a főgonoszt megszemélyesítő marokkói színész, Mehdi Ouazzani valóban emlékeztet valamennyire Obamára, a History szerint szó sincs arról, hogy emiatt döntöttek volna mellette: "A History a legmélyebb tisztelettel viseltetik Obama elnök iránt. A sorozathoz elismert színészek nemzetközi és változatos gárdáját hívtuk össze. Nem szerencsés, hogy bárkinek is eszébe jutott ez a valótlan kapcsolat" - áll a csatorna közleményében.

A műsor készítői, Mark Burnett és Roma Downey emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy Ouazzani rengeteg bibliai témájú produkcióban megfordult már, és általában sátáni figurákat játszott már azelőtt is, hogy Obamát megválasztották elnöknek.