Nem könnyű a zombiknak sem

Most, hogy vége a The Walking Dead harmadik évadjának, és hosszabb zombimentes szünet következik, pótszernek tudjuk ajánlani az In The Flesh című angol, BBC-szériát, amely komolyan foglalkozik azzal, milyen társadalmi hatása lenne annak, ha egyszer már halott embereket feltámasztanának, és visszahoznának természetes közegükbe.

A zombisorozatok királya, a The Walking Dead lepihent egy időre, de vannak alkalmas szériák, amelyek a halálból visszatérő lényekkel foglalkoznak - még ha más megközelítésben is, mint Frank Darabont műve. Az In The Flesh nem az USA-ból jött, hanem angol, a zombik benne nem egyértelműen agyhalott, hörgő lények, mint az amerikai nagytestvér esetén: itt az a központi kérdés, mit tud kezdeni egy hosszabb sokkot túlélt társadalom azzal, ha szépen lassan visszahoznak tagjai közé olyan embereket, akiket egyszer már megsirattak és eltemettek. A sorozat így azt mutatja be, mennyire befogadó egy átlagember a mássággal szemben, mennyire könyörtelen tud lenni, ha valami olyasmivel találkozik, amire nincs ésszerű magyarázat, és egyben félelmet is kelt.



Itt egy Kieren Walker nevű srác a főszereplő, akit visszahoznak az élők közé, de akárcsak számos sorstársa, színes kontaktlencsét és erős alapozós sminket kell viselnie, hogy ne legyen feltűnő kifejezéstelen és ijesztő tekintete, ne látszódjanak a sebek, a véraláfutások. A "részlegesen halott szindrómában" szenvedők legádázabb ellenségei az Emberi Haderőből megmaradt veteránok, azok, akik puskával, bottal, fejszével a zombik ellen harcoltak azokban az időkben, amikor az élőhalottak még a városlakókat riogatták, ölték az élőket. A HVF szervezet legelszántabb tagjai az Ébredés után egy évvel is kiirtandó ellenségnek, nyomorúságos korcsnak tekintik a visszahozott zombikat, és nem maradnak munka nélkül, mert egy adott ponton elhangzik, hogy 140 ezer feltámadtról van szó.

A részlegesen halott szindrómától szenvedők sután, de próbálnak beilleszkedni: mivel nem kell nekik étel, leülnek ugyan az asztalhoz, fogják a kést, villát, de csak imitálják az evést. A neurogenezis miatt naponta injekciózni kell őket, ami szintén nyomasztó, visszatérő cselekvés, és ettől a feltámadott is kellemetlenül érzi magát: menekülést talál viszont egy titokzatos, jelszóval védett weboldalon, amely pont az üldözötteknek nyújt lelki vigaszt. A kormány, a hatalom védi őket, mint legális bevándorlókat, a társadalom egy része viszont gyűlölettel nézi őket, szörnynek tartja, és nem habozna rájuk gyújtani a házat.

A sorozat nyomasztó légköre nem csak a témának köszönhető, hanem a szinte folyamatos szürke képi világnak: hiányoznak az erős, tarka színek, sok jelenet zajlik félhomályban, éjjel, és amikor autóval viszik haza a szülők a feltámadt gyereket, akkor is borongós, felhős az ég, és szinte csak ipari létesítményt, gyártelepet, kéményt, villanyvezetéket látni.

A konfliktusok több szinten jelen vannak, egyrészt társadalmilag, csoportok között akadnak feszültségek, de családon belül sincs béke: a gyanútlanul visszatérő, látszólag jóindulatú, de zombimúltja rémképei miatt néha megzavarodó Kieren csinos lánytestvére egy elszánt HVF-tag, aki szíve szerint menten agyonlőné a visszatért bátyót. A fiára bátorítólag néző, őt kedves szavakkal elhalmozó anyuka is keze ügyében tart sokkolót, a szomszédban pedig szemük láttára brutálisan meggyilkolnak egy kedves, idős asszonyt, azaz a feszültség folyamatos, a karakterek pedig tökéletesen kiszámíthatatlanul mozognak ebben a vészjósló közben, bármikor léphetnek egészen váratlant - ami jót tesz a szériának. Horrorsorozatok, thrillerek híveinek ajánlott mű.