Szombat esti láz-maraton és Csobot Adél közeleg

szombat esti láz
Vágólapra másolva!
A hétvégén vége a Szombat esti láz-nak, az RTL II bevet mindenkit, ott lesz a fél X-Faktor is. A csatorna reggel tíztől késő estig táncokat mutat.
Vágólapra másolva!

Március 9-én nyolc páros mutatkozott be a Szombat esti láz újabb évadában, a zsűri és a nézői szavazatok alapján három páros jutott a végső döntőbe. Közel négy hónap gyakorlás, megmérettetés után Varga Izabella, Vastag Csaba, Szilveszter gazda és profi táncos párjuk készül a fináléra. A hatodik adásban a döntősök paso doblét és slowfoxot mutatnak be. A három finalista páros egy közös műsorszámmal is készül, amelyhez ezúttal a zsűri is csatlakozik.

Az X-Faktor felfedezettje, Csobot Adél első saját dalának televíziós premierjére is ekkor kerül sor. A Swing-hatás című szerzeményt hétfőtől már a rádiók is játszák. A Szombat esti láz nyolc versenytáncosa közös koreográfiát készített erre a számra. Az RTL bevet mindenkit, akit lehet: fellép Oláh Gergő és Antal Timi, valamint Kocsis Tibor és Muri Enikő.

Forrás: RTL II
Forrás: RTL II

Visszatérnek a parkettre az eddig kiesett párosok is, mindenki egy tőle eddig nem látott produkcióval köszön el a show-tól. Bálint Antónia és Angyal András angol keringőt, Dundika és Mészáros Máté cha-cha-chát, Győrfi Pál és Práger Kitty rumbát, Istenes Bence és Südi Iringó diszkót, Tóth Gabi és Markó Róbert pedig paso doblét táncol majd. Az RTL II-n Szombat esi láz-nap lesz: holnap reggel tíz órától este nyolcig megnézheti a tévéző, hogyan jutott a három páros a fináléba.