Azt hiszik, ez egy valóságshow

Éjjel-Nappal Budapest, az RTL Klub napi sorozata, Udvardy Rita
Vágólapra másolva!
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők irányítják, sokan hiszik azt, hogy a valóságot látják, a csatornák pedig maguk is erősítik ezt a tévhitet. Az RTL Klub programigazgatója szerint az Éjjel-nappal Budapest-tel a társadalmat is nevelik, mert a sorozatban mutatott drogozás vagy a nők elleni erőszak sosem marad következmények nélkül.
Vágólapra másolva!

Noha a TV2 is tervezgette, hogy behozza, megint megelőzte riválisát az RTL Klub azzal, hogy 2012 tavaszán elindította A gyanú árnyékában című konstruált realityt, amely dokumentarista eszközökkel dolgozott fel hétköznapi, elméletben bárkivel előforduló eseményeket: volt kavarás túl fiatal szeretővel, többéves, nyomasztó titkok kerültek elő, drogos gyerek bukott le szülei előtt, amikor rendőrök keresték. A csatorna valójában egy próbát tett a műsorral, tavaly tavasszal pár hétig ment csak a Németországból importált formátum magyar szereplőkkel - nem volt nagy kockázata, mert amúgy is jött nyári leállás, ha nem vált volna be, akkor is lett volna B-terve őszre.

Forrás: rtl klub

A nézők azonban nagyon hamar rákaptak, így nem volt kérdés az új tévés műfaj térnyerése, az RTL és a TV2 is nekiállt nyáron forgatni, így kerültek az esti műsorsávba a tavaly ősztől A gyanú árnyékában folytatásai, illetve a Családi titkok (a német piacon ezek délutáni műsorsávban láthatóak). Utóbbi jelentős fáziskéséssel indult, és volt rá esély, hogy a rajt után menten elhasaljon, hiszen pont úgy készült, mint a piacot már uraló RTL-es sorozat, de a lassabb TV2-nek is bejöttek a számításai, mivel 1-1,2 milliós nézettséget neki is hoztak az ajtócsapkodós, ordibálós drámák, a kezüket tördelő, kétségbeesett háziasszonyok.

Innen kezdve már nem volt megállás, a tévés döntéshozóknak a fanyalgó értelmiségiek panaszainak vizsgálata helyett elég volt pár pillantást vetni a nézettségi listákra, és az RTL nekiállhatott korábbi dédelgetett tervének: elkészíteni a Berlin - Tag un Nacht magyar verzióját. Ez annyiban különbözött a többitől, hogy fiatalabb célcsoportnak készült, állandó szereplőkkel, és nem egy konfliktust mutattak be adásonként, hanem többet, azaz nem epizodikus sorozat volt, mint egy Helyszínelők, hanem hosszadalmasan, részről részre hömpölyög a sztori. A hétórás sávban eleinte szenvedett az Éjjel-nappal Budapest, a programigazgató, Kolosi Péter meg is jegyezte a 2013-as Media Hungary konferencián, hogy voltak olyan pillanatok, amikor azt hitték, hogy "ez a vártnál is nehezebb lesz". A nyolcas sávban viszont már remekelt a sorozat, annyira, hogy közönségarányban már veri is sokszor a régi zászlóshajót, a Barátok közt-öt. Az Éjjel-nappal Budapest egy hónap alatt siker lett, és ilyen számok mellett évekig marad is képernyőn. Ahogy korábban írtuk, ha ez bejön, akkor nem lesz Való Világ jó darabig, legalábbis az RTL Klubon nem.

Forrás: rtl klub

A konstruált realityk sora ezzel nem állt le, mindkét nagy tévétársaság érezte, hogy az itthon új műfajt most érdemes nyomatni, így került az RTL II-re a Segítség, bajban vagyok (jogi, illetve pszichológiai magyarázattal), a TV2-re pedig a Veled is megtörténhet, illetve a Csapdába csalva, ami a Betrugsfälle szinkronizált verziója - érdekesség, hogy ezt épp a német RTL gyártja. Utóbbiban ugyanúgy hihető élethelyzeteket mutatnak be, a minap például épp egy csábos, szexi házvezetőnőt vett fel egy tehetősebb német család, majd pár hét után nyaralni ment, amit a nő arra használt fel, hogy szépen kirámolja a házat.

Sokan azt hiszik, hogy ez a valóság

A műfaj, de különösképp a Berlin - Tag in Nacht, és magyar klónja, az Éjjel-nappal Budapest úgy tesz, mintha a valóságot mutatná, hiszen hús-vér szereplők valódi helyen, létező termékeket fogyasztva élik mindennapjaikat, így nem is csoda, hogy sok német és magyar hitte azt, hogy realityt lát. Pedig nem: míg egy Viasat-féle Bár-ban vagy az RTL-es Való Világ-ban a szerkesztők finoman irányították a benti eseményeket (konfliktust generáltak szadista vagy megalázó feladatokkal, keserves igyekezettel próbáltak párokat összehozni, vagy lejátszottak nekik a hátuk mögött elhangzó beszélgetéseket), addig itt nem kell megszakadniuk: a szereplők ugyan nem magolnak be hosszabb szövegeket, de tudják, merre kell kanyarintani a történetet, előre megírt forgatókönyv alapján adják elő a jeleneteket elő a saját stílusukban. Sokak játéka épp ezért meggyőzőbb, mint a szappanoperák-telenovellák néha modoros, színpadias szereplőié. Nem azért, mert Nádai (egykori VV) Anikó képzett színész vagy hatalmas talentum, hanem azért, mert jórészt önmagát kell adnia, és ez jól is megy neki.

Forrás: rtl klub

Egy 2011-es németországi felmérés szerint csak a nézők 20 százaléka tudja, hogy ez nem a valóság, de a hazai facebookos üzenetekből is kiderül, sokan azt hiszik, hogy igazi realityt néznek: "Regi, a Dia már nagyon un téged, a Zolival kavar, elcseszted Joe-val a jó barátságodat egy futó kalandért!" - írja egy lány, egy fiúcska pedig megdöbben: "Regi, te tényleg szerelmes vagy Diába?". A netezők olykor komoly indulatokkal osztják a szereplőket: "Nagyon egy szánalmas vagy Kristóf, te tróger, a fél ország ki nem állhat téged, mert egy lator majom vagy! Szégyentelen, mocskos bunkó!" - írja az egyikük, de azért vannak, akik átlátnak a szitán: "Ez csak egy szerep, ostobák!"

Az RTL Klub viszont egyáltalán nem bánja, ha a nézők valóságosnak hiszik a tévében látott jeleneteket. Sőt még rá is játszanak erre, hiszen sehol nem lehet találkozni a karaktereket vivő fiatalok valódi vezeték- és keresztnevével, a sajtó is csak akkor készíthet velük anyagot, ha azon a sorozatbeli nevükön (Lali, Joe, Rita) nevezi őket.

Közszolgálat a leszbicsók és a drogfogyasztás?

Kolosi Péter szerint nézik ezeket a műsorokat a magyarok, mert "társadalmilag releváns", olyan helyzeteket mutatnak, amelyek bárkivel megeshetnek. Mint mondta, a következő hónapokban lesz bőven eltérés az eredeti német sorozattól, bejönnek újabb, a magyar műsorkészítők által kitalált szálak. A programigazgató úgy véli, társadalomnevelő hatása van annak, ahogyan a drogproblémát és a nők elleni erőszakot kezelte a sorozat, és jobb így bemutatni egy elítélendő helyzetet, mintha kimért szakértők beszélgetnének róla, képek nélkül. Az Éjjel-nappal-ban ugyan fogyasztanak drogot és dulakodnak a fiatalok, de általában van következménye is a tetteknek, és az RTL szerint épp ebből tanulja meg a kiskamasz néző, hogy nem érdemes éjjel, egy erdő közepén kábítószerezni, és általános megvetés sújtja azt, ki férfi létére egy nővel keménykedik.

Hogy mi fér bele a 12-es karikába, az véleményes, mindenesetre a médiahatóság csendben van az új konstruált reality kapcsán. Az NMHH keménysége miatt valamennyivel finomabb, visszafogottabb a hazai verzió: a németben a leszbikus vonal erősebb, például hosszan mutattak kádban pucéran csókolózó nőket, itthon pedig csak szájra puszi volt látható. Kolosi szerint az alkoholfogyasztás ábrázolásában is vannak eltérések, itthon eztán csak azt mutatják majd, ahogy a szereplők fogják a poharat, de nem kortyolnak, míg a németben isznak is. Az óvatosság ebben az esetben is főképp az NMHH szigorának köszönhető.