Másodfokon is Vágó István nyert a TV2 ellen

Vágólapra másolva!
Lezárult a TV2 kontra Vágó István per, a Fővárosi Ítélőtábla döntésének értelmében a műsorvezető nyert az őt hitelrontásért perlő TV2 ellen - tudta meg az [origo].
Vágólapra másolva!

Vágó István a Demokratikus Charta pécsi szervezetének rendezvényén arra utalt még 2011-ben, hogy szerinte politikai okok is lehetnek annak hátterében, hogy őt váratlanul elbocsátotta a TV2: ezt arra alapozta, hogy távozása után "egy jobboldali sajtótermék hirtelen a Tv2 hirdetőjévé vált", ami által a csatorna nagyobb bevételhez jutott, illetve a Tények-hez a Hír Tv-ből érkezett egy újságíró magas beosztásba. A Tv2 beperelte hitelrontásért, a per 2012 januárjában kezdődött, itt írtunk róla bővebben.

Első fokon a bíróság Vágónak adott igazat, a TV2 fellebbezett, de 2013. május 28-án a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokú ítéletet, azaz Vágó nem követett el hitelrontást. „Elutasították a TV2 keresetét, aminek én örülök. Érdekes, hogy az eddigi tárgyalásokon elég sok érdeklődő volt, most nem jelent meg a sajtó, talán a csatorna nem hívott oda senkit. Szeretném megköszönni a TASZ, a Társaság a Szabadságjogokért jogi segítését, azt, hogy a perben mellém álltak” – mondta megkeresésünkre a műsorvezető.