Rondaságok közt a fináléra készülő címlaplányok

a címlaplány döntő, viasat3
Vágólapra másolva!
A címlaplány egyféle Topmodell-klónként került a képernyőre, azzal a lényeges különbséggel, hogy kimondva inkább izgalmas nőket keresett a produkció, nem pedig csak szépen fotózható, neurotikus csontkollekciókat. A reality utolsó részét ma adja le a csatorna.
Vágólapra másolva!

2013 tavaszára nem készült Éden hotel-lel a Viasat3, mert annak ellenére, hogy jó nézettséget és komoly ismertséget hozott az első két széria, nagyjából félmilliárdba került volna az új évad (az előzőeket Kolumbiában illetve Mexikóban vették fel), és főszponzorok sem tolongtak, hogy termékeket népszerűsítsék a valóságshow-ban. Hiába volt tehát erős és csatornaépítő brand az Éden hotel, a napi reality helyett mást kellett előhúznia a Viasat3-nak, hogy ne ragadjon tartósan a hatodik helyen: a heti valóságshow-ban (Dilemma, A címlaplány) és vetélkedőben (Észbontók) látták a kiutat.

A címlaplány ugyan kimondottan másféle feladatokkal operált, és másféle nőket állított a kamerák elé, de mégiscsak egyfajta Topmodell-klón volt, és egyben egy kísérlet arra, mennyit dob egy műsor nézettségén, ismertségén, ha egy másik médiavállalattal társul a gyártó cég, illetve a megrendelő tévé. Jelen esetben A címlaplány megkapta bőven a Ringier-birtokolta Blikktől és a Hot magazintól azt a támogatást, ami szükséges lehet egy műsor népszerűsítéséhez, vélhetően nem ezen múlt az, hogy nem mindenki erről a csajos-modelles realityről beszélt a kávézókban, villamoson, fodrásznál.

A címlaplány-finálé Forrás: Viasat3/Nánási Pál

A finálé ma, kedden lesz, de kimondható, hogy nem rengette meg a hazai televíziós ipart ez a próbálkozás: a három héttel ezelőtti adás 2,1, a két héttel ezelőtti kerek 2, a múlt heti rész pedig 2,9 százalékos közönségarányt ért el teljes lakosságban, ami nem csak az Éden hotel 8-10 százalékaitól marad el, hanem a csatorna átlagát sem éri el - ami kiemelt fontosságú műsornál nyilvánvalóan minimális elvárás. A Nielsen adatai szerint múlt héten közel 120 ezren nézték, egy héttel korábban 83 ezren, de a célcsoportban sem villogott: május 7-én 65 ezer, május 14-én 57 ezer, múlt héten pedig 82 ezer, ötven éves kor alatti felnőtt nézője volt, ami egyértelmű csalódás.

A döntőt azért érdemes lesz követni annak, aki legalább egy részt látott, és nagyjából érdekli a műfaj: Horváth Éva igencsak impozáns dekoltázzsal lesz képernyőn, a még versenyben lévő három nőt különféle hüllőkkel, csótányokkal fotózzák az állatkertben. A fináléban feltűnik Pataki Ági, Görög Zita, és a döntést is meghozzák - ha már múlt héten a zsűri engedékenyen megkegyelmezett a lányoknak, és nem hirdetett kiesőt.