Az RTL Klub a közmédián spórolna

Vágólapra másolva!
Takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését: a reklámadótól tartó RTL Klub az esti Híradójában azt feszegette, hogy a magyar piacon lévő médiacégeket veszteségessé tevő új adó bevezetése helyett nem volna-e indokolt inkább a magyar közmédia költségvetését meghúzni.
Vágólapra másolva!

Az új, tervezgetett adó a reklámot közzétevő cégeket sávos rendszerben érintené, az egymilliárd forint éves bevétel alatti kisebb cégeket megkímélné. Enyhébb mértékű terhet jelentene a közepes társaságoknak, ahol az adó egymilliárdtól ötmilliárd forintig az árbevétel egy százaléka lenne. A nagyobb vállalkozásoknál jelentősebb elvonással számolnak, az ötmilliárd és tízmilliárd közé eső árbevétel tíz százalékát, a tízmilliárd feletti bevétel húsz százalékát vonnák el - írta a Népszabadság, hozzátéve, hogy az új törvényt akár már a héten megszavazhatják.

Június 11-i hír volt, hogy takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését. Erre ugrott itthon a legnézettebb hazai csatorna, mert a tervezett reklámadó legnagyobb vesztese az RTL Klub lenne (erről itt írtunk), úgyhogy Híradójuk megkérdezte a kormányszóvivőtől, hogy felmerült-e már, hogy csökkentsék a közmédia költségvetését, vagy megszüntessenek egyes csatornákat. A hírműsorban elhangzottak szerint a szóvivői iroda az adás megkezdéséig nem válaszolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig későbbre ígérte, hogy reagál.

A magyar közszolgálati tévé- és rádióadók, valamint a Magyar Távirati Iroda összesen évi több mint 71 milliárd forint közpénzt kapnak, reklám és egyéb bevételeikkel együtt évente nagyjából 78 milliárd fordítanak a működésükre - hangzott el a szerda esti RTL Híradóban. Az RTL szerint a két nagy kereskedelmi tévé együtt is jóval kevesebbet költ ennél, mégis nézettségük többszöröse, mint a közmédiáé. (Nézettségről itt olvashat bővebben.)