Üres szavazólapokról, csalásról beszélnek a Szépségkirálynő versenyzői

Vágólapra másolva!
Az egyik versenyző már élő adásban kibukott, társa vasárnap csatlakozott hozzá a Facebookon. Hajdu Péter szerint Kocsis Korinna már előre eldöntötte, ha nem ő nyer, akkor balhét csinál.
Vágólapra másolva!

Példátlan botrányt robbantott ki élő adásban A Szépségkirálynő egyik versenyzője. Kocsis Korinna azt állítja, előre tudta, hogy ő nem nyerhet. Kijelentése lavinát indított el, vasárnap már egy másik döntős, Vígh Diána is csalást kiáltott – írja a Blikk hétfőn.

„ Tudtam, hogy nem én nyerem meg a versenyt, voltak erre utaló jelek” – mondta Korinna a Blikknek. Vígh Diána másnap csatlakozott hozzá, de ő már konkrétabban fogalmazott: „Gratulálok a győzteseknek, akiket Hajdú Péter kiválasztott!” – háborgott a lány a Facebookon a két győztesre, Kárpáti Rebekára és Rákosi Annamáriára utalva. Dia szerint a zsűri nem is szavazott: „A szüleim a zsűri mögött ültek, konkrétan üres papírokat szedtek össze" – írta a közösségi oldalon.

Kárpáti Rebeka, a Miss Universe Hungary cím nyertese örül a sikernek, és a botrány helyett az érettségijére készül. „Nem szeretnék mások problémájával foglalkozni. Mondhatnak bármit, nekem csak az számít, hogy tudom, becsületesen nyertem.” – fogalmazott Rebeka. Édesapja, R. Kárpáti Péter szintén tömören reagált.

„Ismert ember gyerekével mindig is nagyobbak az elvárások. A lányom önállóan is képes nagy dolgok véghezvitelé¬re. Büszkék is vagyunk rá” – mondta a színész.

A Szépségkirálynő producere, Hajdú Péter bosszút sejt Korinna szavai mögött. „A lány 2009-ben az RTL Klub Királynő című műsorában is próbálkozott, ahol ő lett Miss Earth Hungary. Ennek ellenére két éve szintén jelentkezett – már a TV2-n futó – Szépségkirálynő című produkcióba. Ebből a versenyből kizárták, amelyben nekem is szerepem volt. Ugyanis ugyanazt a címet senki sem nyerheti meg kétszer. Vígh Dia vádjai nevetségesek, a szavazólapokat a műsor után megmutattuk. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a zsűritagok így blamálnák magukat” – magyarázta Hajdú. Szerinte Korinna előre eldöntötte, hogy ha nem lesz első, botrányt csinál.