Elfoglalták a Barátok közt üres trónját

éjjel-nappal budapest, Rita
Vágólapra másolva!
Mind a teljes lakosságban, mind a 18-49-es célcsoportban mért nézettségi listán az Éjjel-nappal Budapest vette át a vezetést a napokban, miután Berényiék lehevertek a napernyők alá. Az ötven alatti felnőtt nézőknél gyengélkedik a TV2, csak a 12. helyet csípte meg.
Vágólapra másolva!

Az év 27. hetében az RTL Klub volt a legnézettebb hazai csatorna 13,67 százalékos nézettséggel, ettől egy százalékponttal maradt el a TV2, az M1 pedig 9,39 százalékon állt. A szappanoperák nyári pihentetése után üresen maradt a Barátok közt trónja, azt végül az Éjjel-nappal Budapest foglalta el, a Forma-1 és a Tények követte nézettségben a fiatalos-balhés sorozatot. Bő 900 ezres tábora van a Szulejmán című török sorozatnak, de az 1 perc és nyersz! ismétlései is tisztességesen hoznak. A közelmúltban indult Revolution csak 17. a listán, a TV2-féle Bűnök és szerelmek pedig meglehetősen gyatrán teljesített, úgyhogy egy hét után el is tüntette a csatorna.

A kereskedelmi célcsoportban 14,5 százalékot ért el az RTL Klub, 11,4-et a TV2. Az M1-et és a Film+ csatornát közel ugyanannyian nézték a 18-49-es kategóriában, ötödik a Cool, hatodik a Viasat3 lett. A lista meglehetősen egyhangú, de ezt nem bánják az RTL-nél, ugyanis az első tizenegy helyen RTL Klubos műsorok állnak, leszámítva a közmédia Forma-1-es közvetítését. A reklámozóknak fontos célcsoportban a TV2 tehát csak a 12. helyet csípte el a Tényekkel, de a fiatalabb nézőknél a legerősebb Éjjel-nappal Budapest ennél kétszer több (510 ezer) tévézőt érdekelt a múlt héten. A Miami helyszínelők szép számokkal tért vissza a múlt héten, és a filmek (Halálos fegyver 3., Az üresfejű) is jól mentek. A Bűnök és szerelmek legerősebb estéjén tudott 10,8 százalékot, ami a SuperTV2-n ragyogó lenne, de a TV2-n igen kevés, Bodzáséknak menniük is kell.

Top 20, teljes lakosság

Forrás: Nielsen

Minden műsor a legnézettebb részével szerepel.