Kylie Minogue a Voice-ba tart

Kylie Minogue ausztrál énekesnő, a Voice zsűritagja lesz
Vágólapra másolva!
Az ausztrál énekesnő a tévés formátum brit verizójában zsűrizhet.
Vágólapra másolva!

Kylie Minogue a Voice-ba tart: a Mirror szerint a tehetségkutató brit kiadása kereste meg egy félmillió angol fontos ajánlattal (ami nagyjából 170 millió forint). A 45 éves énekesnő Jessie J helyére érkezne, de ha elfogadja a 2014-re szóló felkérést, akkor anyagilag rosszabbul jár, mintha 2012-ben mondott volna igent: a Digital Spy úgy tudja, hogy akkor még egymillió fontot kapott volna a munkáért. A BBC szóvivője szerint ilyen korai stádiumban még nem lehet tudni semmit, így nem kommentálta az értesülést.

Forrás: AFP/Getty/Michael Buckner

A Voice magyar verziója a TV2-n futott (egy női mesterrel, Malek Andreával), de korántsem hozott akkora nézettséget, mint a rivális X-Faktor. A második évad castingjára felhívó szpotok futottak egy időben a csatornán, de csend van a műsor körül, és ősszel a TV2 inkább a Mr. és Mrs. című show-t indítja az énekverseny helyett. A magyar Voice első szériáját Pál Dénes nyerte.