Nők a magyar hangok mögött: Pikali Gerda

Vágólapra másolva!
Sorozatunkban egy kicsit más oldalról mutatjuk meg azokat a színésznőket, akiknek a hangját naponta hallhatjuk. A mikrofontól, a monitorok vibrálásától eltávolodva hívtuk el a szinkronszakma legszebbjeit egy sétára: először Molnár Ilona, Zakariás Éva, majd Dögei Éva jött velünk, most Pikali Gerda van soron.
Vágólapra másolva!

Több mint egy éve ő az M1 egyik hangja, de a Music FM is vele erősített. Nézők sokasága kedveli az NCIS Zivajának magyar hangjaként, miközben A Rejtély című sorozat szőke főhőseként univerzumok, és karakterek között ugrálhat. A Dexterben kemény zsarunő, Maria LaGuerta, aki mindenre képes céljai eléréséért, a Híradósokban ő a szerkesztőség erőskezű vezetője. Szinkronizálta Halle Berryt, a nemrég indult Archerben dögös bombázó, a Tapsi Hapsiban Lola, a dilis nyúl. Adott magyar hangot Rosario Dawsonnak, Mila Kunisnak, Gemma Artertonnak, Olga Kurylenkónak, miközben rengeteg reklámban hallhatjuk.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Olyan sorozatokban szinkronizált még, mint a Hősök, a Dollhouse, a Walker, a texasi kopó, a Shark, a McLeod lányai, a True Blood, Narancsvidék, Trónok harca, Tudorok, Mad men vagy a Balfék körzet.
„Az NCIS-t imádom nagyon jó munka. Anyukámnak, aki sokáig Hódmezővásárhelyen élt sokszor mondták, ismerősök, hogy a Gerda milyen jó a sorozatban, csak egy kicsit meghízott! Neki ilyenkor mindig ki kellett igazítani őket, hogy a képernyőn nem én vagyok, csak a hangomat hallják!" – mesélte az Origónak.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A színésznő úgy érzi, most boldog: fiai a munka mellett minden idejét kitöltik, és még a nőket kínzó fogyókúrával sem kell foglalkoznia. „Amióta szültem, azóta vékony vagyok, régebben voltam telt! Nem tornázom, csak a fazekat emelgetem otthon, viszont a színpadon kilométereket járok."

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Szeret egyedül lenni, ilyenkor takarít, vasal, vagy csak pizsamában ül a tévé előtt és csokit majszol. Vidéki lányként boldog, ha egy kis szabadideje akad és kifeküdhet a fűbe nézni a természetet: éppen ezért az sem okozott számára gondot, hogy a Margitszigeten bóklásszon egyet pár fotó kedvéért.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Korábbi szinkronos anyagainkat itt találja.

A cikkért köszönet a magyarszinkron.hu-nak.