Kormos Anett és Divinyi Réka sorozatot írt

Vágólapra másolva!
Új mesesorozat indul az M2-n szeptember 16-ától. A Lóti és Futi című mini-szitkom az óvodás, kisiskolás gyerekeknek szól.
Vágólapra másolva!

Lóti és Futi két egészalakos bábfigura, melyet felnőtt színészek keltenek életre, külsejük leginkább az óvodás gyerekrajzokra emlékeztet. Színesek, vidámak, szerethetőek, és bár sokat vitáznak, alapvetően jó barátok. Minden epizód egy-egy meghatározott szituáció köré épül fel vicces párbeszédekkel, ugyanakkor tanulhatnak is belőle a gyerekek. A humor alapvetően a figurák karakterjegyeiből és az adott szituációból fakad úgy, hogy a 4-5 éveseknek is érthető legyen, de a 6-9 éves, vagy esetleg az idősebb korosztály is szórakoztatónak találja - közölte az MTVA.

A négy író, Divinyi Réka, Huszár Péter, Kormos Anett és Szabó Virág csupa olyan gyerekeket foglalkoztató témák köré fűzte a 3-6 perces történeteket, mint például a cipőfűzés, az esti lefekvés, a csúfolódás, egy testvér születése a családban, az ovis szerelem, a hiszti vagy a lámpaláz. A sorozatból egyelőre 60 rész készül és szeptember 16-ától mindennap látható lesz az M2 műsorán.