Négy nő keres párt mától a Viasaton

Szerelem a láthatáron
Vágólapra másolva!
Kedd este 21.25-kor indul a Szerelem a láthatáron, a Viasat3 első őszi, saját gyártású műsora. 
Vágólapra másolva!

Akárcsak külföldön, itthon is szeretik a csatornák a párkereső műsorokat, amelyekkel jól meg lehet fogni a női célközönséget, és megfelelően dekoratív női főszereplők esetén a férfiakat is. A TV2 vitézkedett ezen a fronton egy időben, a Nagy Ő-ből több évad készült (volt, amelynek Noszály Sándor, egy másiknak Molnár Anikó volt a fődíja), pörgött egy darabig a Hárman párban, gyakran zavarodott, megkukult tinikkel, akik a legritkábban értek célba, és 2010-ben volt a képernyőn az Édesnégyes, olyan celebekkel, mint Majka vagy Szabó Zsófi.

Az RTL Klub sem akart kimaradni a jóból: a Házasodik a gazda a közelmúltban tartalmazott ugyan némi falusi, trágyaillatú romantikát, de az Alekosz-féle párkereső vagy az I Love Gjoni inkább szórakoztató és meghökkentő műfajparódia volt, annyi szürreális elemet és szöveget nyomtak bele.

Szerelem a láthatáron Forrás: Viasat3

A Viasat3 is kacérkodott már párkeresőkkel, most indul az újabb, a Szerelem a láthatáron. A sorozat főszereplői Bencsik Tamara énekesnő, Elbert Alexa modell, A címlaplány győztese, Fehér Adrienn színésznő és Völgyi Zsuzsi énekesnő: hosszabb-rövidebb ideje párkapcsolat nélkül élnek, így jobb híján, és persze némi gázsiért, belevágtak a tévés randizásba.

„A Szerelem a láthatáron olyan egyedülálló sorozat, amely négy ismert szingli nő magánéletébe nyújt bepillantást. Mindannyiuk életéből hiányzik a szerelem, ezt pedig nem mindennapi módon a sorozat segítségével szeretnék megtalálni. Rendszeres videocsevegéseik során megosztják egymással, a segítőjükkel, és a nézőkkel a szerelmi életükkel kapcsolatos legbensőbb titkokat, illetve a randik során történteket, tapasztaltakat. Ahogy az a legjobb barátnők között szokás, kibeszélik egymás randiélményeit, és mintegy online támaszt nyújtva jelen vannak és tanácsaikkal segítik, támogatják egymást - tippeket adnak, kritizálnak, közösen levonják a következtetéseket -, miközben mindannyian ugyanazt, vagyis a szerelmet keresik" – áll a leírásban.

Szerelem a láthatáron Forrás: Viasat3

Négyüket minden héten segítőjük, Garami Gábor ismert rádiós műsorvezető terelgeti, hetente új, váratlan feladatokkal látja el beszélgetőpartnereit - meglepetérandikra küldi őket a számukra még ismeretlen jelöltekkel, vagy ha muszáj, szembesíti őket múltbeli, lezáratlan kapcsolataikkal.