Ez még nem vundersőn és zuperszexi

Vundersőn és zuperszexi
Vágólapra másolva!
Az RTL Klub új esti show-jába belehajigáltak mindent, ami épp kéznél volt, rádiós elemeket kevertek a megszűnt Kész átveréssel, miközben biodíszletként égette magát Boros Lajos – aki egyszer némán tátogott, mert elfelejtettek hangot adni rá.
Vágólapra másolva!

Van egy hagymánk, olívaolajunk, fokhagymánk, tegyük fel, biztos lesz belőle valami. Itt egy kis csirke, menjen bele, ott egy marék gomba, az sem árthat. Tejszín? Jöhet. Tököt ne tegyünk bele? Mákot? De, bolondítsuk meg főztünket, mindkettő jöhet, sőt, nyomjunk bele egy kis áfonyalekvárt is, madáreledelt, májkrémet meg egy evőkanál ecetet is, ha már itt van kéznél. Valahogy így állhatott össze a Vundersőn és zuperszexi első adása: szóba jött a hetek során száz ötlet, benne maradt húsz, számos rovat és alrovat, de láthatóan ennek még tisztulnia kell, mert az első adásban a jobb pillanatokat gyorsan lerontotta valami kellemetlen, kínos esemény, technikai jellegű hiba vagy szimplán internetről lenyúlt, már egy hete is vérszegény poén.

Biztatóan kezdődött pedig, a nemzeti dohányboltokat karikírozták ki Sebestyénék, egy egészen szellemes szkeccsben, de utána jobb és rosszabb percek váltották egymást, egy hullámvasútra ült fel a néző. Vajon mennyi pénzért volt hajlandó arra Boros Lajos, hogy konferanszié, de inkább biodíszlet legyen egykori rádiós riválisai új műsorában? A Bumeráng egykori műsorvezetőjét egyszer például több másodpercig mutatta egy sokadik reklámblokk után a kamera, amint lelkesen gesztikulál, tátog, egyetlen hang nélkül – majd a amikor a vezérlőben rájöttek, hogy nincs bekapcsolva a mikrofonja, gyorsan a közönséget kezdte pásztázni a kamera, közelről mutatva egy unatkozó urat, aki tapsolni sem volt hajlandó. Részben élő adás volt, első a sorban, még nem klappolhatott minden.

Forrás: RTL Klub

Nevesebb vendégként Vágó István érkezett: nyilván a show jellege, felépítése sem tesz lehetővé egy mélyinterjút, ezt nem is várta senki, így komolyabb témák fel sem merültek. A két tévés vetélkedőben való összeeresztése viszont jó ötlet volt, a citromkarikákkal együtt, az a rész működött is, ellenben a hazugságvizsgálós blokk láttán sok néző gondolhatott arra, hogy a vendég is csak úgy tesz, mintha nem tudná, hogy szívatják. Legkésőbb a péniszméretére és formájára vonatkozó kérdésnél rá kellett, hogy jöjjön Vastag Csaba, hogy egy poén része, és a komolynak tűnő szerkezet akkor sípol, amikor a stáb jónak látja: itt erősen úgy tűnt, hogy a vendég és a stáb cinkos módon összejátszik, hogy a néző szórakozzon. Szűk körben levetítette az RTL egy pilotadás részeit, ott Tóth Gabit verték át a hazugságvizsgálóval, ott hihetőbbnek tűnt, hogy a célszemély elhiszi, amit lát – megfelelően hiszékeny, naiv alkat kell tehát oda.

A műsort, akárcsak a Morning Show-t, főleg Sebestyén Balázs viszi, aki az RTL-en számos ragyogó nézettségű vetélkedőt letudott már, kezdve a Pókerarc-cal, a Kalandra fal-lal, de sikeres volt A széf-fel (amely amúgy a világon nem futott be nagy karriert, de itthon imádták) és A kód-dal is, többek közt. Társa Vadon Jani, akivel jól működnek a rádióban, jól működtek az argentin esőerdőből sugárzott Celeb vagyok, ments ki innen című realityben, ahol kiderült, hogy ha médiasztáron kell gúnyolódni, akkor az remekül megy. Azért is bízhatott az RTL az újabb show sikerében, mert ugyanaz a Rubin Kristóf a kreatív producer, aki a jól nézett Való Világ-on és párkereső realityken is dolgozott korábban. A stáb, a főszereplők tehát elvileg a helyükön vannak, minden adott lenne, az első adás azonban sokszor zagyva, gyakran erőltetett volt – ha pedig a Balatonra rácsodálkozó Rubint Rékának szólnak be viccesnek szánt fotómontázzsal, akkor azt csinálják rendesen, hogy ne csak műfelháborodás és újabb ingyenreklám legyen belőle.