Mennyit lehet keresni a szinkronnal?

South Park, Balogmix, szinkron, interjú,
Vágólapra másolva!
Egy nap alatt 20-22 ezer forint is összejöhet egy felkapottabb sorozatban szinkront vállaló hazai színésznek, de ez a legszerencsésebb eset, és az összegből még adóznia kell.
Vágólapra másolva!

Magyarországon már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy elkapcsolnak a tévézők, ha feliratos filmmel találkoznak, a programigazgatók nem is mernek ilyet betenni a programstruktúrába, mert őket veszik elő, ha esik a nézettség.

Ashton Kutcher egy évad alatt 16,5 millió dollárt keres a Két pasi - meg egy kicsi-vel, így epizódonkénti 750 ezer dolláros jussával vezeti a legjobban kereső tévés színészek listáját - írtuk a Business Insider nyomán. Ő tehát fix pénzért dolgozik, hetente közel 163 millió forintnak megfelelő dollárt utal a stúdió a számlájára. De vajon mennyi jut azoknak a magyar kollégáinak, akik a hangjukkal segítik a sorozatok hazai sikerét?

A magyar színészek úgynevezett tekercspénzben kapják meg járandóságukat, egy tekercs húsz-negyven másodperc közötti szövegmennyiséget jelent. Egy tekercs ára 200-300 forint között van tévéfilm esetében, mozifilmnél ez magasabb, 500 és 1000 forint között is lehet.

A sorozatokban főszerepet kapó színészek 250-300 forint közötti tekercspénzért dolgoznak, ám minden színész önállóan tárgyal, külön köt szerződést a stúdióval. Ez egy bruttó összeg, vagyis még adózni kell belőle.

Egy átlagos filmben a főszereplő nagyjából a film hosszúságának harmadában-felében van jelen, ami azt jelenti, hogy a 25 perces Két pasi-epizódból 10-12 perc jut egy-egy szereplőre. Ez 20-25 tekercset jelent színészenként. Ebből könnyen kiszámítható, hogy Kutcher 163 millió forintjával szemben a magyar hangját adó színész 5000-7500 forintot keres részenként (igaz, rövidebb idő alatt).

Egy nap alatt akár három epizód felvételére is sor kerülhet, így a napi gázsi felszökhet 15000-22500 forint közé is. Ez 12-14 órai folyamatos munkát jelent. Adózás után nagyjából az összeg fele marad a zsebben.

Érdemes egy pillantást vetni az amerikai szinkronpiacra is: ott nemcsak a fizikai valójukban megjelenő színészek, hanem az animációs figurák hangjai is pár év alatt megkeresik a boldog nyugdíjas évekre valót. Dan Castellaneta, Julie Kavner, Yeardley Smith a Simpson család szereplőinek kölcsönzik a hangjukat, de így is 300 ezer dollárt, azaz körülbelül 66 millió forintot keresnek hetente.