Még egy év horror

American Horror Story
Vágólapra másolva!
Az FX megrendelte a Twentieth Century Fox Television stúdiótól az Amerikai Horror Story negyedik évadját is.
Vágólapra másolva!

Noha még bőven fut a harmadik szezon, az FX már megrendelte az Amerikai Horror Story negyedik évadját is, 13 részt. A műfajban jelenleg ez az egyik legerősebb, legeredetibb széria, nyert Emmy-díjat, Golden Globe-ot, így a hír nem is nagy meglepetés. Az FX Networks és FX Productions főnöke a producer-kreátor Ryan Murphyt nagymesternek nevezte, aki évről évre „briliáns és lebilincselő" minisorozatot készít. Szerinte a most futó Coven a legjobb, és nincs kétsége afelől, hogy negyedik évad még jobb lesz.

American Horror Story Forrás: FX

A széria minden szezonja különálló horrortörténet, amely persze használ kliséket, de azokat ügyesen építi be a sztoriba. Az első évad egy szellemjárta házban játszódott főképp, de a második sokkal dermesztőbb és nyomasztóbb volt, mivel egy gonosz lelkek uralta elmegyógyintézet adta a hátteret. A most futó évad boszorkányokat állított középpontba.

Az AHS: Coven 7,74 millió nézőt hoz a teljes lakosságban, 5,46 milliót a 18-49-es célcsoportban, ráadásul jó exportcikk, mivel a stábban olyan színészek vannak, mint Jessica Lange, Kathy Bates, Angela Bassett, Sarah Paulson, Evan Peters, Emma Roberts, Frances Conroy vagy Lily Rabe.