A szex és a hazugság mozgatja a magyar Társas Játékot

Társas Játék
Vágólapra másolva!
Kétségbeejtően kevés magyar heti sorozat készül, úgyhogy meg kell becsülni azt, amink van. És ha a szériák közt akad kifejezetten nívós, akkor azt különösen: a Társas Játék második évadja már teljes egészében hazai produktum, ami itt-ott látszik is rajta. Cikkünk nyomokban spoilert tartalmaz.
Vágólapra másolva!

Magyarország semmiképp nem mondható sorozat-nagyhatalomnak: egyetlen helyen készült heti széria az elmúlt időkben, leszámítva a közmédiát, amely a Hacktiont és a Munkaügyeket nyomja lelkes szorgalommal, nem nagyon adva esélyt más ötleteknek. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi tévék számára nem kifizetődő egy heti sorozat legyártása, a költségek nem jönnek vissza reklámpénzekből, szponzoroktól, a presztízs pedig hatodrangú, felejtős a reklám- és tévéipart is sújtó, elhúzódó gazdasági válság alatt. Épp ezért dicséretes, hogy a magyar HBO áldoz pénzt és energiát új sorozatokra mint a Társas játék vagy a Terápia.

Forrás: HBO

Előbbi első évadja helyi remake, adaptáció volt, egy izraeli széria magyarítása, szép kritikai sikert aratott, de nagyközönséggel nem találkozott, hiszen országos tévé nem adta. Mivel ennek folytatása nem készült külföldön, a második szezon már teljes egészében magyar, hazai írók dolgoztak a sztorin is. Az elképzelés világos és logikus volt: könnyebb egy már ismert közegben tovább mozgatni nyolc-tíz, múlttal rendelkező, gondosan felépített, már ismert karaktert, mint a semmiből előkapni, és kidolgozni ugyanennyi figurát. Utóbbi esetben több epizód kell ahhoz, hogy a néző egyáltalán megszokja, megszeresse őket, kitalálja motivációikat, úgyhogy mindenképp járhatóbb út egy folytatás, pláne, ha – szűk körben ugyan, de – népszerű volt az első menet. De milyen a második?

Forrás: HBO

Mivel a hazai filmművészet amúgy sem a gondtalan, felszínes komédiáiról híres, nem meglepő, hogy a második szezon, amely – mint említettük – csak magyarok műve, valamivel borongósabb és sötétebb, mint az első. Az talán egy vígjátéksorozat volt, ha mindenképp kell címke, ez pedig egy párkapcsolati dráma, humoros elemekkel feldobva. Az elsőben nem ment szét ennyi kapcsolat, mint az új részekben (eddig hetet láttunk), nem fenyegetett senkit a végtelen magány és a rokkantság, nem beszélgetett gyakran egy halottal az egyik főhős.

Forrás: HBO

A kissé komorabb, baljósabb fordulatok ellenére mindenképp pozitívum, hogy megtartotta a sorozat azt a jellemvonását, miszerint behelyezhető jóformán bárhová: játszódhatna Berlinben, Rómában, Buenos Airesben. A pesti utcák, az ismert parkok felismerése, a Rózsák tere, a Margitsziget látványa a fővárosi lakosoknak okozhat örömet, amúgy ezek helyettesíthetőek lehetnének madridi vagy varsói városrészekkel is, egy esetleges adaptáció esetén. Mert az is benne van a történetben, hogy még jobban megtetszik az HBO-nak, és legyártatja helyi verzióban, mondjuk Jaroslawával és Lubomirrel.

Forrás: HBO

Feltűnő, hogy mindenki szinte folyamatosan hazudik, és szeretnénk hinni, hogy a valóság nem pont ilyen – amúgy valószínűleg nem, de unalmas is lenne egy sorozat egy dolgozó ember monoton hétköznapjairól. Itt Gabinak vannak komoly titkai Antal előtt, aki viszont egy kutyasétáltató nővel, bizonyos Violával flörtöl. Judit nem tudja Ivánról, hogy sokáig kettős életet élő svihák volt, de közben elmegy vacsorázni egy barátnőjéhez, akinek férjével intenzív aktusokat bonyolított le egy romantikus csónakházban. Líviának a szélhámos Milán hazudik, de neki ez nem esik nehezére, mert hosszú részeken át Lénának is hazudott, jóformán egyetlen igaz mondata nem akadt.

Forrás: HBO

A sok hazugság mellett megfigyelhető, hogy csak a libidó mozgatja a karaktereket, a többi történés – mint Iván cégének totális összeomlása – szinte lényegtelen. Thúróczy Szabolcs karaktere Pokorny Liával hancúrozik, aki azonban úgy tervezi, hogy férjhez megy Gazsó György figurájához. A Balsai Mónika alakította nő lenne tehát az egyik megcsalt fél, de pont ő az, aki a Fekete Ernő megformálta professzorral hetyeg. Két férfi közt sodródik Léna, Gabi, Judit, tehát az összes főbb női szereplő, de a férfikarakterek is több nőnél érdekeltek.

Az első évadban megismert, vagy már korábban is látott arcok mellé jöttek újak: Udvaros Dorottya egyszerre kimért, határozott, de érzelmes, Szabó Kimmel Tamás pedig hol egy szerethető kiskamaszt, hol egy célratörő, ravasz fickót alakít. Parti Nóra is meggyőző, Petrik Andrea pedig természetesen dögös, ha nem is feledteti, de pótolja Kovács Patríciát, akinek karakterét viszi tovább (vele itt interjúztunk.) A zenék ügyesen lettek válogatva, magyar együttesek és előadók újabb számai szólalnak meg a megfelelő pillanatban, nincs köztük klasszikus értelemben vett sláger, rádiók által agyonjátszott szerzemény.

A hetedik résznél járunk, a helyzet szerfelett bonyolult, de nem kilátástalan, még akár hepiend is lehet a vége. Kérdés, hogy akarnak-e boldog végkifejletet, vagy inkább nyitva hagyják az évad végét, hogy újabb folytatás készülhessen. Mi utóbbiban bízunk.

Parti Nóra itt mesélt az Origónak a sorozatról, Martinovics Dorina-interjúnkat itt, Udvaros Dorottyával készült beszélgetésünket pedig itt olvashatja.