Stabilizálta magát Kasza Tibi

Kasza Tibor
Vágólapra másolva!
A Kasza! című talkshow kezd beállni 4-5 százalékos közönségarányra, ami lényegesen jobb, mint a SuprtTV2 átlaga. A gyötrelmes kezdés után a műsorvezető is egyre jobban belejön.
Vágólapra másolva!

A teljes lakosságból legutóbb 147 ezren figyelték Kasza Tibor műsorát, egy héttel korábban ugyanennyit hozott. Mivel október végén csak 92 ezernél tartott, és november első hetében is 130 ezer alatt maradt, láthatóan lassan, de növeli táborát a műsor. Az elmúlt hetekben csak egyszer ismételték rendes időpontban, este fél kilenckor, akkor be is vonzott 55 ezer nézőt, de az éjjel három órás ismétlések igazából értékelhetetlenek.

Forrás: SuperTV2

Kasza műsorát azonban elsősorban a kereskedelmi célcsoportnak készítik, a 18-49-es kategóriában október 28-án még 3,2 százalékos közönségaránnyal ment, de a legutóbbi két adás már 4,9, illetve 4,7 százalékot ért el. A probléma egy idő után itt is az lesz, mint más beszélgetős műsoroknál: egy idő után elfogynak a behívható celebek, hírességek, nézővonzó sportolók (vagy eleve nem is mehetnek, mert az RTL-hez lojálisak), a teljesen ismertlen, de amúgy érdekes vendégért pedig kevesen kattintanak oda.

Olvasnivaló: Kasza Tibi: Szívesen bevertem volna magamnak egyet