Hárman vezettek az idei X-Faktorban

Vágólapra másolva!
Oláh Gergő rajt-cél győzelmet aratott tavaly, az idei X-Faktorban viszont eddig három énekes vagy csapat nyert már hétvégi szavazást.
Vágólapra másolva!

A 2013-as X-Faktorban már csak hatan vannak versenyben, ebből öten már párbajoztak. Az eddigi hat adásban három különböző produkció állt az első helyen – hangzott el a Fókuszban. Utóbbi információ új, azt jelzi, hogy nincs idén olyan nagy favorit, mint a harmadik szériában, ahol Oláh Gergő végig magasan vezetett (csak a végén lett szoros).

Kocsis Tibor a második évad győztese volt, mindössze egyszer párbajozott, a hatodik adásban, Lil C volt az ellenfele. Az RTL péntek este elárulta, hogy a nézők öt alkalommal ítélték a legjobbnak a tizenegy élő adás során: négy alkalommal a verseny közben és - logikusan - egyszer a fináléban.

Schiwert Takács László kreatív producer szerint a heti forma dönt, senki nem mehet biztosra. „Sokszor ért meglepetés az idei évadban a vezérlőben. Nagyon meglepődtem azon, hogy ki az, aki a lista elején végzett, de azon is, hogy ki került párbajhelyzetbe."